Kisiklott egy vonat a Nyugati pályaudvaron: késésekre kell számítani

MTI2021. március 25. 07:50

A Nyugati pályaudvaron egy tengellyel "lelépett" a sínekről egy szerelvényvonat csütörtök reggel, emiatt a pályaudvar vonatforgalmában, valamint a nyíregyházi, lajosmizsei és szegedi vonalon korlátozások lesznek - közölte a Mávinform.

Azt írták, hogy a Budapest-Cegléd-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon 20-30 perccel megnő a menetidő. A monori helyi személyvonatok és a lajosmizsei vonatok Kőbánya-Kispesttől indulnak és oda is érkeznek.

A nyíregyházi, debreceni InterCity és sebes vonatok kerülő útvonalon Újszász-Szolnok érintésével közlekednek, menetidejük 20-30 perccel is meghosszabbodik. A szegedi vonatok Ceglédig közlekednek és onnan is indulnak vissza Szegedre. Az utasok a ceglédi és szolnoki elővárosi vonatokkal utazhatnak, Cegléden biztosított az átszállás mindkét irányba. Az S36 martonvásári, illetve a G43-as székesfehérvári vonatok Kelenföldről indulnak Kőbánya-Kispest helyett és oda is érkeznek.

Az esztergomi vonalon a vonatok Angyalföld és Piliscsaba, illetve Angyalföld és Esztergom között közlekednek, onnan csak Angyalföldig jönnek a Nyugati pályaudvar helyett. A vasúti jegyeket és bérleteket elfogadják az 3-as metrón és a 3-as metrópótlón Újpest-városkapu és a Nyugati pályaudvar között, valamint a 14-es villamoson Angyalföld vasútállomás és a Lehel tér metróállomás között - áll a közleményben.

Címkék:
utazás, MÁV, vonat, vasút, nyíregyháza, záhony, vonat késés, vonat késések,