Pénzcentrum • 2021. március 17. 11:33
Mától lezárják a gyalogos forgalom elől a Lánchíd járdáját és környezetét, ezzel végre elkezdődik Budapest egyik évek óta húzódó fontos beruházása. A dunai átkelőn kihelyezett kordonok mögött első lépéseként a munkához elengedhetetlenül szükséges előkészítő vizsgálatok zajlanak.
Elkezdődött Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének, a Széchenyi lánchídnak a korszerűsítése. A kivitelező A-Híd Zrt. 2021. március 17-én, szerdán átveszi a munkaterületet, azaz a nap folyamán lezárják a hídfők környezetét és a gyalogos járdákat. Ez azt jelenti, hogy ma kora délutántól nem lehet átsétálni a dunai átkelőn.
Addig a 16-os és a 105-ös nappali, valamint a 916-os és a 990-es éjszakai autóbuszjáratok zavartalanul közlekednek rajta.
Milyen munkák zajlanak az első napokban?
A járdák lezárására azért van szükség, mert a kivitelező csak így tudja zavartalanul elvégezni az előkészítő munkákat. A kezdeti időszakban még nem kell munkagépekre és látványos beavatkozásokra számítani, hiszen ezeket fontos vizsgálatok előzik meg. A helyszínen dolgozó szakemberek többek között felmérik a munkaterületet, megvizsgálják az alépítményeket, közműcsatlakozásokat. Ezekre többek között a darupálya kiépítése, valamint az odaépülő állványzat felállítása miatt van szükség. A közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a gyalogos járdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
(Fotó: BKK/Nyirő Simon)