Visszafogott tavasz, lendületes nyár: ebben még reménykedhet a magyar turizmus

MTI2021. február 26. 19:01

A turizmusban visszafogott tavasz után eredményes nyárra van esély az intenzíven megindult előfoglalások alapján - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója pénteken Zalaegerszegen. Juhász Szabolcs beszámolt róla, hogy az elmúlt hónapok komoly kihívást jelentettek a turizmus számára, de a fejlesztéseknek a koronavírus-járvány ellenére folytatódniuk kell. Amint újraindul a vendégforgalom, "hatalmas harc lesz" országok, térségek és turisztikai attrakciók között, ezért kell felkészülten, megújított kínálattal várni ezt a pillanatot - fogalmazott.

A MTÜ igazgatója kifejtette, hogy a komplex turisztikai kínálat része a Tourinform irodák magyarországi hálózata, ahol évente mintegy 1,8 millió látogató fordul meg, illetve számos további érdeklődő telefonon vagy online kér információt. Az MTÜ 2018-ban döntött a hálózatnak a megújításáról, aminek részeként először az arculatot alakították át, majd tavaly megkezdődött az irodák felújítása is.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a megyének óriási a termálvízkészlete, jelentősek a szállodái és éttermei. A Zalaegerszegen épülő járműipari tesztpálya és a harcjárműgyár miatt a közeljövőben egyre többen érkeznek Zalába, akik hosszabb ideig is igénybe fogják venni a szálláshelyeket és az éttermi kínálatot.

Címkék:
utazás, nyaralás, turizmus, utazók, országgyűlés, turisztika, termálvíz, vízkészlet,

A weboldalon cookie-kat használunk.

Cookie tájékoztató