Fontos szabályváltozás jöhet a zebráknál: átírná a KRESZ-t a parlament

Pénzcentrum/InfoRádió2020. július 7. 09:30

Készülőben van a Zebraminimum annak érdekében, hogy kevesebb baleset történjen a hazai gyalogátkelőhelyeknél. A KRESZ-módosításán már az ITM dolgozik.

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága is támogatja Székely Sándor képviselő Zebraminimum elnevezésű kezdeményezését. Bánki Erik, a bizottság elnöke levélben tett javaslatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának, Mosóczi Lászlónak arra, hogy a gyalogos átkelőhelyek szabályozását felül kell vizsgálni, az ehhez szükséges jogalkotást és a rendeletek összehangolását el kell kezdeni - írja az InfoStart.

Az országgyűlési képviselő még tavaly decemberben határozati javaslatban kezdeményezte egy eseti bizottság létrehozását, illetve az év elején tett javaslatot a Zebraminimum megalkotására, ami többek között a jelenlegi jogi szabályozás felülvizsgálatát, a KRESZ módosítását is tartalmazza.

Tavaly 984 baleset történt gyalogátkelőhelyen, ennek fele a fővárosban. A gyalogátkelőhelyek szabályozását több mint 30 éves törvény szabályozza, így az mára elavult. Erre a megállapításra jutott az Országgyűlés gazdasági bizottságának közlekedési albizottsága is, amely megtárgyalta Székely Sándor Zebraminimum javaslatát. Ennek eredményeként a bizottság úgy döntött, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium jogalkotását támogatja és az ügyben tájékoztatást kér a tárcától.

Címkék:
utazás, kresz, szabályozás, módosítás, zebra, gyalogátkelőhely,