Figyelem! Változik a MÁV menterendje, ne megszokásból közlekedj!

MTI2020. június 12. 22:03

Jövő szombaton lép életbe a MÁV-Start nyári, balatoni menetrendje - közölte a vasúttársaság pénteken.

A közlemény szerint június 20. és augusztus 30. között emelt kínálatú és szolgáltatási színvonalú nyári menetrend lesz érvényben, így minden korábbinál több, 51 InterCity kocsi fog közlekedni a Balatonhoz minden nap.

Kitértek arra is, hogy tavaly a nyári szezonban 1,65 millióan utaztak a balatoni járatokon, ez 7,5 százalékkal haladta meg az előző évi teljesítményt; a déli parton zajlott az utazások 70 százaléka.

A menetrendi kínálatot továbbfejlesztették a korábbi évekhez képest, így még több térségből biztosítanak közvetlen kapcsolatot a Balatonhoz.

A járványhelyzet miatt továbbra is kötelező az arc eltakarása (maszkkal, sállal, kendővel) a vonatokon, a teljes járműflottát naponta fertőtlenítik. A védőtávolság betartása érdekében a balatoni vonatokon korlátozzák az értékesíthető helyek számát. Ezért azt tanácsolják az utasoknak, hogy előre, akár több nappal előbb vegyék meg a jegyet, vásárláskor pedig részesítsék előnyben a MÁV-applikációt és az e-vonatjegyet. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A változtatásokról és a nyári menetrendről bővebben a MÁV honlapján lehet tájékozódni.

Címkék:
utazás, MÁV, Balaton, menetrend, nyár, nyári menetrend, vonatjegy,