Komoly drágulás várható ezeken az üdülőhelyeken: rohanj, amíg nem késő

Pénzcentrum2020. február 3. 16:30

Üzbegisztán, Azerbajdzsán és Kazahsztán is ott van a világ turisztikai szempontjából leggyorsabban fejlődő országai között. A Turisztikai Világszervezet nemrég tette közzé legfrissebb, 2019-es adatsorait, melyből kiderül, mely országokban nő rohamtempóban a turizmus, azaz meg is drágulhatnak ezek úti célok. Érdemes tehát minél hamarabb felkeresni őket, hiszen valóban gyönyörű helyszínek.

2019-ben világszinten 4 százalékkal nőtt a turizmus a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) legfrissebb statisztikái szerint, nemzetközi szinten az utazók száma 54 millió fővel nőtt a múlt évben, ezzel elérte a másfél milliárdot. Nem csoda, hiszen az ágazat tíz éve folyamatos növekedésben van.

2019-ban Európa bizonyult a legnépszerűbbnek: az utazók 51 százaléka választotta a legöregebb kontinenst. Továbbra is Franciaország a leglátogatottabb ország, több mint 90 millióan keresték fel egyetlen év leforgása alatt, a második helyezett pedig Spanyolország, a maga 83,8 millió látogatójával.

Mégis a legérdekesebb statisztika azokhoz országokhoz kapcsolódik, amelyekben a látogatók száma az előző év azonos időszakához viszonyítva a legmagasabb: azaz a leggyorsabban növekvő régiók. Első helyen Mianmar áll, ahová 2019-ben 40,2 százalékkal többen látogattak el, mint az azt megelőző évben. A második helyen Puerto Rico 31,2 százalékos növekedéssel, a harmadik pedig Irán lett: erre az országra 27,9 százalékkal többen voltak kíváncsiak - bár a szakemberek felhívják a figyelmet, hogy 2020-ban feltehetően nem fogja tudni tartani ezt a helyet, tekintettel a politikai helyzetére. 

Loading...

De feljövőben van Közép-Ázsia térsége: Üzbegisztán, Azerbajdzsán és Kazahsztán is ott van a 20 leggyorsabban növekvő úti cél között. A korábban terrorista támadások által sújtott forró égövi országok szintén magukhoz tértek a tavalyi év során: Egyiptomban a látogatók száma 21,1 százalékkal, Törökországban 14 százalékkal, Tunéziában pedig 13,6 százalékkal nőtt. A hurrikán által letarolt karibi térségbe is visszatértek tavaly az utazók: Anguilla, St. Maarten, a Dominikai Köztársaság és a Virgin-szigetek is jelentősen növekedést tudtak produkálni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Persze sok helyen tapasztaltak visszaeséseket is, Srí Lankán a turisták száma 18 százalékkal esett vissza, elsősorban a húsvét utáni terrortámadások miatt. Hongkongban 18,8 százalékkal csökkent a látogatók száma a tüntetések és a társadalmi nyugtalanságok következtében.

Címkék:
utazás, turizmus, terrortámadás, ázsia, turisztikai világszervezet, wto,