MTI • 2019. december 10. 13:30
Európában a használt gumiabroncsok 92 százalékát újrahasznosítják, Magyarországon 85 százalék ez az arány - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség.
Az Európai Gumiabroncs és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) által december elején publikált jelentés szerint Európában 3 424 500 tonna használt abroncsot vettek nyilvántartásba 2017-ben. Ennek a mennyiségnek 92 százalékát hasznosították újra, ami 3 142 500 tonnát jelent. Magyarországon 2017-ben 33 ezer tonna használt abroncs keletkezett, 22 ezer tonnát nyersanyagként hasznosítottak, míg 6000 tonnából energiát állítottak elő. Mindez az ETRMA normái szerint 85 százalékos újrahasznosítási arányt jelent, ami a tagországok rangsorában középmezőnyt jelent.
1,47 millió tonna - a granulálási folyamatot követően - visszakerült a gumiabroncs gyárakba, a három fő alkotóelem - gumi, acél és textil - előállítását végző gépsorokra. 326 ezer tonnát a cementgyártásban - alapanyagként - dolgoztak fel, míg a fennmaradó mennyiséget öntödék, acélgyárak, illetve pirolízissel (hőbontás) foglalkozó cégek hasznosítottak.
A felmérésben részt vett országok 1,18 millió tonna használt abroncsot hasznosítottak energiatermelésre 2017-ben. Ennek a mennyiségnek 83 százalékát a cementgyárak dolgozták fel energiaforrásként, míg a fennmaradó 17 százalékot erőművekben, városi hőerőművekben égették el, energiatermelés céljából.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Másfél évtizede még minden öt használt abroncsból négy került jobb esetben a lerakóba, rosszabb esetben a közeli kiserdőbe. A látványos javulás a fogyasztók felelősebb viselkedésének és az ETRMA által is támogatott begyűjtési és újrahasznosítása folyamatoknak köszönhető.