Durván szigorít a WizzAir: 8 ezerbe is kerülhet, amit eddig ingyen megkaphattál

Pénzcentrum2018. július 11. 15:00

Mostantól, aki nagy méretű kézipoggyászt akar felvinni a fedélzetre a WizzAirnél, kénytelen lesz elsőbbségi beszállást vásárolni. Eddig az volt a rendszer, hogy azok közül is felvihettek valahányan nagy méretű csomagot, akik nem vettek extra szolgáltatást. Mutatjuk az új rendszert.

Változtatott a WizzAir a kézipoggyászokkal kapcsolatos szabályokon. Az eddigi rendszer szerint azok vihették fel biztosan a fedélzetre a nagy méretű, 40x30x18 centiméternél nagyobb, de legfeljebb 55x40x23 centis kézipoggyászaikat, akik vásároltak elsőbbségi beszállásra jogosító szolgáltatást repülőjegyükhöz. Mindemellett voltak, akik nem fizettek a szolgáltatásért, de mégis magukkal vihették a nagy méretű poggyászukat, ők jellemzően a gépbe korán beszálló utasok közül kerültek ki. A többieknek indulás előtt, a gépnél oda kellett adniuk a kézipoggyászukat a személyzetnek, az úti célon viszont nem a betonon, hanem a poggyászkiadó-szalagnál kapták csak meg.

Ez azért nem szerencsés, mert számos reptéren (köztük van, hogy a Liszt Ferenc repülőtéren is) előfordul, hogy lopnak a feladott poggyászokból, ráadásul sokat is kell várni rájuk a gépből való kiszállás után. A szabáyozás szerint, ha legfeljebb 40x30x18 centiméteres poggyászt viszünk magunkkal, azt mindig felvihetjük a gépre.

Most azonban változik a helyzet.

Amennyiben nem vettél elsőbbségi beszállásra jogosító szolgáltatást, a nagy méretű, tehát 40x30x18 centiméternél nagyobb, de maximum 55 × 40 × 23 centis kézipoggyászt nem viheted fel magaddal a gépre, még akkor sem, ha a korai beszállók között vagy

- tudta meg a WizzAirtől az Utazómajom. Mindemellett abban az esetben, ha veszel elsőbbségi beszállásra jogosító szolgáltatást, akkor két kézipoggyászt is felvihetsz a feldélzetre. Az egyik legfeljebb 55x40x23 centiméteres, a másik pedig maximum 40x30x18 centiméteres lehet. Az elsőbbségi beszállásért 5 és 12 euró közötti összeget (1600 - 4000 forint) kell fizetni járatonként és utasonként, amennyiben azt a WizzAir honlapján vagy telefonos ügyfélszolgálatán vásároljuk meg, reptéri fizetés esetén ugyanezt 25 euróért (8100 forint) adja a légitársaság.

Címkék:
utazás, repülés, ferihegy, kézipoggyász, wizzair, szolgáltatás, bőrönd,