Visszavonták a támogatást: 300 milliárdtól esik el a Balaton

Pénzcentrum/Index.hu2016. július 8. 09:32

A Kormány egy csütörtöki határozatával döntött a turizmusfejlesztési célra felhasználható európai uniós források összehangolásáról, aminek részként visszavonta a tavalyi, 300 milliárd forintos, balatoni fejlesztésekről szóló kormányhatározatot - írja a Hírbalaton.hu.

A Magyar Közlönyben csütörtöki számában több egyéb intézkedés mellett visszavonta a Balaton Területfejlesztési Koncepció (2014-2030) és a Balaton Területfejlesztési Stratégiai Program elfogadásáról, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén a 2014-2020-as uniós és hazai forrásokból megvalósuló beruházásokról szóló 1821/2015. (XI. 12.) kormányhatározatát.

A döntést nem indokolták.

Erre kellett volna

A Napi.hu szerint turisztikai fejlesztésre 26,7 milliárd, ebből 3,5 milliárd kerékpárutak építésére és 2,5 milliárd a borutak kialakítására jutott volna. A gazdaság fejlesztésére 25,2 milliárd forint volt az előirányzat, ebből legnagyobb tétel a balatoni cégek versenyképességének a javítása, 6,2 milliárdból.

A Balaton vízminőségének a javítása 59,2 milliárd forinttal szerepelt a visszavont határozatban, legnagyobb tétele a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése 35 milliárdból. A közlekedés 95,5 milliárdjába tartozott a 710-es számú út (a leendő M8-as autópálya) Balatonkenese és az M7-es közötti elmaradt 3 kilométeres szakaszának a megépítése, autópálya csomóponttal 9 milliárdból továbbá az elektromos vasúti kör kiépítése és a központi forgalomirányítás megvalósítása a Balaton körül 25 milliárdért.

Címkék:
utazás, Balaton, támogatás, fejlesztés, forgalomirányítás,