Pénzcentrum • 2015. július 24. 10:30
Jobban teszed, ha csak a kijelölt fürdőhelyeken hűsíted magad, mert ha tiltott helyen mész be a vízbe, akár 150 ezer forintos bírságot is kaphatsz.
Kánikulában különösen népszerűek a bányatavak, hiszen amellett, hogy vizük frissítően hűvös és többnyire gyönyörű környezetben vannak, látogatásukkor még belépőre sem kell költeni. Budapest környékén például leginkább az Omszki-tó és a Luppa-tavak vonzzák a nyári időszakban a hűsölni vágyókat - a statisztikák szerint egy-egy szezonban több ezren is ellátogatnak ezekhez a tavakhoz.
hogy hirtelen mélyülnek és mélységük miatt az átlagosnál hidegebbek. Erre figyelemmel hat éven aluli, és 14 éven aluli úszni nem tudó gyerekek csak felnőtt kíséretében fürödhetnek a fürdésre kijelölt és arra alkalmas helyeken is. Ez azonban a felnőttekre is vonatkozik, hiszen a bányatavak környékén legtöbb esetben nincsen úszómester vagy mentőszolgálat, ezért egy baleset estén késhet az elsősegélynyújtás, ami akár az életébe is kerülhet annak, aki nem tud jól úszni.
Pedig ezekben a tavakban, mint ahogy a legtöbb hazai bányatóban tilos a fürdőzés és bármilyen tevékenység végzése! Éppen ezért a nyári hónapokban, azon belül is a legnagyobb kánikulában évek óta fokozott ellenőrzéseket hajt végre a rendőrség. Akit a szabályok megszegésén tetten érnek, az a jogszabályban meghatározott, súlyos bírság kiszabására számíthat.
Nemcsak a bányatavakra vonatkozik azonban a szigorú szabályozás. Általánosságban is elmondható, hogy a folyóvizekben és állóvizekben, továbbá vízilétesítmények vizében fürödni csak azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá, illetve külön jogszabály szerint kijelölt fürdőhelynek minősülnek. Ezeket a helyeket szakemberek választják és jelölik ki.
A kijelölt fürdőhely határát a parton táblával, a vízben bójákkal jelölik - a kijelölt fürdőhely határát a parton kihelyezett 60x30 centiméter méretű, fehér alapú, kék hullámzó vízen fekete figurát ábrázoló tábla jelzi. A fürdés tilalmát, illetve a veszélyes, fürdésre alkalmatlan helyeket FÜRÖDNI TILOS! táblával jelzik.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
a nyári szezonban kéthetente ellenőrzik, ezen kívül az ivóvízellátás és a mellékhelyiség is biztosított az ilyen tavak környékén, azonban ott, ahol fürödni tilos és nincs kijelölt fürdőhely, sok esetben nem ellenőrzik a víz minőségét, ezért fertőzésveszéllyel is számolni kell. A vízben és azok környékén előfordulhat bármilyen szemét, különféle roncsok, autóalkatrészek. Ezeken a tavakon nincs kiépítve mellékhelyiség, öltöző és sok esetben még a szemétgyűjtési lehetőség is hiányos.