Idén háromszor annyi utat újíthatnak fel, mint tavaly

Népszava2013. március 12. 09:35

Az idén háromszor annyit költhet az alsóbbrendű utak felújításra a Magyar Közút Zrt., mint tavaly - írja a Népszava.

A cég közölte: tavaly az Új Széchenyi Terv keretében 29 milliárd forint értékben összesen 273 kilométernyi alsóbbrendű utat újítottak fel, 2013-ban viszont ennek a háromszorosa, 87 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.

Ugyanakkor tájékoztatást adtak arról is, hogy a társaság által üzemeltetett 30 ezer kilométeres közúthálózat fele azonnali felújításra szorulna. A legfelső, aszfalt kopóréteg átlagéletkora a közutakon körülbelül 25-30 év, de vannak olyan mellékutak, amelyek csaknem 40 évesek.

A főúthálózaton az országos átlaghoz képest kedvezőbbek az útviszonyok, míg a mellékutak csaknem 56 százaléka rossz állapotban van. Az átlagéletkort körülbelül 10 évre kellene csökkenteni, amit teljes körű felújításokkal lehetne elérni.

 

Címkék: