Ennyire veszélyes a pesti metró?

Pénzcentrum2012. október 8. 13:32

A Budapesten évtizedek óta közlekedő orosz metrókocsik 34-féle rosszul teljesítő alkatrésze közül 11 okozhat több áldozatot követelő, halálos kimenetelű katasztrófát, 15 kritikus állapotú pedig legfeljebb egy halálos áldozatot követelő halálos kimenetelű balesetet - derül ki egy, az Index birtokába került vizsgálati jelentésből.

Több évtizedes metrószerelvények járnak a fővárosi alagutakban, és a helyzeten nem sokat javít, hogy folyamatosan állnak forgalomba a kettes vonalon az új Alstom metrókocsik. A 3-as metróvonal idén 36 éves szerelvényeit már le kellett volna cserélni. A felújítást régóta tervezi a BKV és a főváros: 2004-ben például arról volt szó, hogy a 2010-es felújítással egyidőben meghosszabbítják a vonalat a Ferihegyi repülőtérig. A felújításról tavaly is szó esett, ám a 4-es metró problémái és forráshiány miatt lekerült a napirendről. A rekonstrukció egyébként 12 évig tartana, fenntartott forgalom mellett.

Egy mostani dokumentum szerint az orosz metrókocsikban vizsgált 34-féle alkatrészből (kapcsolók, diódák, ellenállások, biztosítékok, akkumulátorok) 11 kapott katasztrofális, 15 pedig a kritikus minősítést a német TÜV Rheinland cégtől, ami július 30-án adta le erről szóló jelentését a BKV-nak. A katasztrofális minősítésű alkatrész hibája több áldozatot követelő, halálos kimenetelű, és több sérüléssel, illetve a környezetre nézve nagyfokú károkozással jár a cég besorolása szerint. A kritikus hiba legfeljebb egy halálos áldozatot követelő halálos kimenetelű, vagy több sérüléssel, a környezetre nézve jelentős károkozással jár.

A jelentész 16 esetben azonnali alkatrészjavítást vagy cserét javasol. A javítások költsége százmillió forintos nagyságrendű. A jelentést a BKV igazgatósága október 26-án tárgyalja.

Címkék:
alstom,