MTI • 2012. június 21. 16:34
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) arra hívja fel a strandolók figyelmét, hogy ne hagyják őrizetlenül értékeiket a strandon.
Oláh László, a BRFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője a Dagály strandon tartott sajtótájékoztatón elmondta, a rendőrség fontosnak tartja, hogy biztonságosak legyenek a fürdők és környékük, ezért hosszú évek óta szorosan együttműködnek a fürdőket üzemeltető BVK-val.
Az eddigi négy bejelentés a Dagályról őrizetlenül hagyott értékek eltűnésével volt kapcsolatos, ezért fontos hangsúlyozni, hogy érdemes a strandok saját megőrzőit igénybe venni.
Oláh László arra kérte a strandolókat, hogy ne vigyenek magukkal nagy értékű műszaki cikkeket, ékszereket; minden évben több bejelentés érkezik arról, hogy számítógépek, mobiltelefonok tűnnek el.
Fontos hangsúlyozni azt is, hogy az autóban sem szabad értékeket hagyni, mivel a megnövekedő autóforgalom miatt a feltörések száma is emelkedik - tette hozzá az osztályvezető. A rendőrség fokozott járőrözést tart a fürdők környékén, de csak akkor lehet hatékonyan megelőzni az ilyen bűneseteket, ha nem "trezorként" használják az autókat - fogalmazott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szűcs Panni, a BVK kommunikációs igazgatója megerősítette, hogy javult ugyan a bűnözési statisztika a fürdők környékén, de az embereken is múlik, hogy ne váljanak bűnelkövetés áldozataivá. Kiemelte még, hogy az illegális fürdőhelyekkel ellentétben a BVK összes strandján úszómesteri és orvosi ügyeletet is biztosítanak, így, ha bármilyen probléma adódna, gyorsan tudnak segíteni a bajbajutottakon.