A fél országban megbénulhat a buszközlekedés

MTI2012. március 22. 12:05

Azonnal megkezdi a munkabeszüntetés szervezését a három dél-dunántúli megyében - Baranyában, Somogyban és Tolnában -, valamint Veszprémben működő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ), ha az Országgyűlés jelenlegi formájában fogadja el a személyszállítási törvényt, és ezzel megvonja a Volán-társaságoknál dolgozók és családtagjaik utazási kedvezményét.

Dobi István, a több mint 800 tagot tömörítő érdekvédelmi szervezet elnöke csütörtökön elmondta az MTI-nek, hogy az Országgyűlésnek beterjesztett törvény tudomásuk szerint nem tartalmazza, hogy a Volán-társaságoknál dolgozók menetkedvezményt kapjanak. "Ezzel újabb érthetetlen és megalázó döntéssel sújthatják a munkavállalókat" - fogalmazott az érdekvédő.

A SZAKSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a cég alapítása óta - Európa számos országában működő rendszerhez hasonlóan - ezrek kaptak utazási kedvezményt, amit figyelembe vettek a juttatások során. Egy szakmai felmérésre hivatkozva azt mondta: az autóbusz-közlekedési vállalatoknak a dolgozók és családtagjaik számára nyújtott utazási kedvezmény korántsem jelent hatalmas bevételkiesést. "A kedvezmény egyfajta bérkiegészítő elem, ennek megvonása komoly indulatokat válthat ki" - fűzte hozzá, egyúttal jelezte: egy esetleges sztrájkra akár már tavasszal sor kerülhet.

Dobi István ismertetése szerint a volános dolgozók eddig 20 év munkaviszony után kaphattak korlátlan utazásra jogosító, országos kedvezményt. Aki ennél rövidebb ideje dolgozik a vállalatnál, azok az adott megyén belül utazhatnak ingyen. A családtagok évente kettő - oda-vissza útra érvényes - díjmentes jegyet, továbbá nyolc 50 százalékos kedvezményre jogosító füzetjegyet igényelhettek. Tekintettel a közelgő változásokra, felfüggesztették az utazási igazolványok kiadását - közölte a SZAKSZ elnöke.

 

Címkék: