MTI • 2012. február 28. 17:45
A februári nagy hideg és havazások ellenére jól halad, a terveknek megfelelően folytatódik az M3-as autópálya új, Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti első szakaszának építése - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kedden.
A NIF a közleményben emlékeztet, hogy év elején még nagy erőkkel dolgozhattak a kivitelezők, azonban februárban az évek óta nem látott nagy hidegek, a hó és jég speciális munkákat is igényelt a szakemberektől. Most a kármentesítés után, újra zavartalanul folyik a munka.
Januárban a hidak tartószerkezeteit több helyen beemelték, a pályalemezt zsaluzták és vasszerelési munkák folytak, valamint mederburkolást is elkezdtek több helyen.
A Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti távon három különszintű csomópont, egy komplex és egy egyszerű pihenő épül majd. A két város között lesz benzinkút is, ennek kivitelezését a Közlekedés Koordinációs Központ külön közbeszerzésben fogja meghirdetni.
A fejlesztés az Új Széchenyi Terv részeként az Európai Unió támogatásával a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretein belül valósul meg. A fejlesztés első szakasza, a Nyíregyháza és a 49. számú főút közötti szakasz várhatóan 2012 végére, a második, Vásárosnaményig tartó szakasz 2013 szeptemberére készül el.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)