Pénzcentrum • 2012. február 23. 15:17
A Malév csődje miatti károsultaknak a követelésük 1 százalékát, de minimum 5000 forintot kell eljuttatniuk a felszámoló vállalathoz 40 napon belül. De még így is könnyen lehet, hogy hiába futnak a pénzük után - írja az Index.
Ahhoz képest, hogy decemberben még semmitől sem kellett tartania a Malévvel utazóknak, azóta a társaság csődje miatt nemcsak, hogy több százezren nem tudtak elrepülni a kívánt városba, most még fizetniük is kell azért, hogy esetleg visszakapják a jegyük árát.
A Malév honlapján megjelent tájékoztatás szerint a károsultaknak be kell fizetniük a kárigényük egy százalékát, de legalább ötezer forintot és elküldeni az igényt igazoló összes dokumentumot, hogy egyáltalán foglalkozzanak velük. Ez ráadásul azokra is vonatkozik, akik már korábban jelezték a kártérítési igényüket.
Azaz részletesen: "A szabályszerű igénybejelentést a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. (1071 Budapest, Damjanich u. 11-15.) nevére és címére kell eljuttatni a követelés pontos megnevezésével és a követelt összeg 1%-ának - de minimum 5.000 maximum 200.000 Ft - befizetését igazoló dokumentummal együtt. A befizetést a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalánál kezelt elkülönített számlára (számla szám: 10032000-01483013-24000004) kell eszközölni."
Ha valaki nem teszi ezt meg negyven napon belül, az valószínűleg keresztet vethet a a jegy árának visszatérítésére, mert utána az "egyéb tartozások kiegyenlítése után" kerülehet sorra. Ha három nónapon túl jelentkezne valamilyen károsult, azt már nyilvántartásba se veszik. Emellett, ha valakinek nem térítik meg a jegye árát, akkor ezt az 1 százalékos regisztrációs díjat sem kaphatja vissza.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Index szerint azonban az is lehet, hogy hiába fut a pénzéért, aki most rögtön leadja az igazolásokat és befizeti a kívánt összeget, ugyanis a felszámolás során először a Malév dolgozók bérét kellene kifizetni, és egyáltalán nem egyértelmű, hogy az a 9 milliárd forint honnét fog előbújni.
A kormányrendelettel a Malév károsultaknak elkülönített kétmilliárd forint nem a jegy árának visszatérítésére vonatkozik. Ebből azok költségeit fogják fedezni, akik a Malév leállása dacára eljutottak más módon a kívánt helyszínre, valamint azokét, akiket külföldön, hazautazás előtt ért a Malév-csőd.