Egyre olcsóbb a bérautó

Világgazdaság2012. február 1. 09:32

Négy év alatt harmadával csökkent az autókölcsönző cégek forgalma, viszont négy év után ismét visszaigényelhető lett az autóbérlet áfája. A Budget hálózat vezetője szerint ez önmagában nem élénkíti a keresletet - írja a Világgazdaság.

Az autókölcsönző vállalatok nagy megpróbáltatáson estek át az elmúlt két és fél évben, és még nemigen látszanak a piac normalizálódásának a jelei. Valamit azonban segít a szakmának, hogy négyéves kihagyás után január elseje óta ismét visszaigényelhetik a bérautók áfáját, az egyébként áfa-visszaigénylésre jogosult magyar jogi személyek, ha bizonyítható, hogy a jármű munkavégzéshez kell. Ez azonban talán nem jelent nagy nehézséget, hiszen a belföldiek számára kiadott autók 95-98 százalékát cégek bérlik. Ugyanakkor a flottakezelő cégek által szolgáltatott autók áfája is visszeigényelhető. Ha egy cégnek nincs pénze egy a munkához szükséges autóra, a flottakezelőhöz fordul, amely - miután nem egy-egy darabot vesz - árkedvezményt kap a kereskedőtől, a szerviztől, a biztosítótól, és intézi a hitelt is.

"Ha a magyar gazdaság emelkedő pályán lenne, az áfa-visszaigényelhetőség alapján több mint 10 százalékos forgalombővülésre számítanék a flottakezelő üzletágunkban. Azonban a magyar vállalatok többsége egyik napról a másikra él, a GDP kilátások dinamikája inkább nulla közeli, úgyhogy önmagában az áfa-visszaigényelhetőség nem támaszt keresletet" - mondja Polyák Krisztina, a Budget magyar franchise-partnere, a Pannónia Autókölcsönző Kft. ügyvezető igazgatója.

A válság hatására a belföldi céges bérletek legalább 30 százalékkal visszaestek a piacon 2008-hoz képest. Azóta nagyon sok bérelt autót adtak vissza a cégek, mégpedig azért, mert egy bérautót bármikor vissza lehet adni, míg a flottakezelők által biztosított kocsikat hosszú távú szerződés alapján használják a vállalkozások.A Pannónia Autókölcsönző adatai szerint 2008-hoz képest 13 százalékkal nőtt a külföldiek bérleti napjainak száma.

Címkék:
flottakezelő,