Hétfőtől fontos változás a budapesti közlekedésben

Pénzcentrum2012. január 22. 19:03

A buszforgalom segítése érdekében hétfőtől módosul a Széll Kálmán téri közlekedési csomópont forgalmi rendje - tudatta közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), illetve a BKV Zrt.

Hétfőtől több járatra is új helyen kell felszállni a Széll Kálmán téren, a megállóhely-cserék forgalmi okokból történnek annak érdekében, hogy a különböző járatok minél kisebb mértékben akadályozzák egymást a téren, illetve annak érdekében, hogy az azonos irányba közlekedő járatokra egy helyen lehessen felszállni - olvasható a társaság közleményében.

 


A megálló-áthelyezések a következő járatokat érintik:

102-es autóbusz: a járat felszállóhelye a Csaba utcába kerül át, a 129-es eddigi végállomására. Az autóbuszok a Széll Kálmán teret a jövőben a Vérmező úton és a Várfok utcán át közelítik meg, a Szendrő utca felé pedig útvonaluk módosul: a Krisztina körút helyett a Csaba utca - Maros utca útvonalon érik el a Déli pályaudvart. Új megállóhely létesül ennek megfelelően a Szendrő utca felé a Maros utánál és a Szakorvosi rendelőintézetnél. 

128-as és 129-es autóbuszok: új, közös, összevont megállóhelyről indulnak a Várfok utcából, a 128-as eddigi megállójából. A 129-es autóbuszokra is ott lehet felszállni, ahol eddig a 128-asokra. Az intézkedés előnye, hogy a két járat közös szakaszára, a Városmajor utcába, illetve a Szent János kórház felé tartó utasoknak nem kell a jövőben a két járat között ingázva keresni a korábban induló buszt, hanem közös megállóban várakozva mindig az elsőként induló járatra szállhatnak fel.

149-es autóbusz: felszállóhelyét felcseréljük a 155-ös és 156-os autóbuszokéval, így a járatoka 4-6-os villamos leszállóhelye melletti megállóból indulnak hétfőtől.

155-ös és 156-os autóbuszok: új felszállóhelyük a 149-es autóbusz eddigi felszállóhelye, a szervizút melletti járdaszigeten.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az intézkedésekkel egyidejűleg központi leszállóhely létesül a 91-es autóbuszok eddigi leszállóhelyén a 22-es, 22E, 91-es, 149-es és 222-es járatok számára.

Az átszervezés nem függ össze a tér tervezett átépítésével. A Széll Kálmán tér teljes körű átépítése a budai villamosok összekötésével együtt 2013-tól valósul meg, a BKK rövidesen megjelenteti a Közgyűlés által elfogadott koncepció alapján a tér tervezésére vonatkozó közbeszerzési tendert, melynek nyomán a részletes tervezés és az engedélyeztetés 2012-ben folyhat le.

 

Címkék: