Ennyibe kerül a BKV jegy és bérlet jövőre

Pénzcentrum2011. november 30. 14:13

Nem változnak a BKV tarifái 2012-ben, miután a képviselők 23 igen és 9 nem ellenében elfogadták György István ágazati főpolgármester-helyettes erre vonatkozó előterjesztését a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

György István a mintegy másfél órás vitában azt mondta, 50 milliárdos nagyságrendű bevétele származik a BKV-nak a jegyárakból, de 2011-ben elérték a jegy- és bérletárak azt a szintet, amelynek növelése további bevételkiesést, a bliccelés növekedését hozná.

Bár az áfa két százalékkal emelkedik, és infláció is várható, mégsem változnak viteldíjak, így egy vonaljegy továbbra is 320 forintba, egy felnőtt bérlet pedig 9800 forintba kerül majd.

Mint arról a Pénzcentrum.hu is beszámolt, az elmúlt napokban felröppentek olyan hírek, melyek szerint mindenképp drágulniuk kell a jegyeknek és bérleteknek ahhoz, hogy ne nőjön a közlekedési cég hiánya. Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott, nagyjából 3 milliárd forint kiesést okozhat a BKV-nak az, ha a jegyárak nem változnak 2012-ben. Ebből mintegy 2 milliárdot az infláció indokol, 1 milliárdot pedig az áfa-emelés.

Tarlós: nem biztos a 2012-es BKV-tarifák szinten tartása
Tarlós István szerint a miniszterelnökkel való egyeztetése után még változhatnak a jövő évre jóváhagyott BKV-tarifák - közölte a főpolgármester kérdésre válaszolva, a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mint mondta, most úgy gondolják, hogy nem kell növelni a tarifákat, de az, hogy Orbán Viktor kormányfővel milyen eredményre jutnak, egyelőre "találgatás".

Kérdésre válaszolva elmondta, az e hétre tervezett találkozó előtt beadott egy új javaslatcsomagot Orbán Viktornak a BKV finanszírozásának megoldására, amely részben a korábbi elemeket tartalmazza, így a forrásteremtés bővítését is, de további részleteket csak a megállapodás megszületése után közöl majd.

 

Címkék: