Itt lesz a John Lennon körút Budapesten

Pénzcentrum/MTI2011. augusztus 6. 17:02

Gerendai Károly szerint minden akadály elhárult az idei, történetében immár 19. Sziget megtartása elől. Külföldről legtöbben a hollandok jönnek, a magyar fiatalok a napijegyeket keresik. Hétfőn indul a legnagyobb hazai fesztivál, az óbudai rendezvényen világsztárokról neveznek el utakat, lesz például John Lennon körút, Kurt Cobain köz.

Az idén is a hollandok képviseltetik magukat a legnagyobb számban a Sziget fesztiválon, elővételben nagyjából ugyanannyi bérlet fogyott, mint tavaly, ám változatlanul egyre több hetijegyet vásárolnak a határainkon túl, míg idehaza csökkent az egész hétre bérletet vásárlók száma - mondta az MTI-nek adott interjújában Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Szervezőiroda ügyvezető igazgatója. A legtöbben - mintegy tízezren - Hollandiából érkeznek, de jelentős számban jönnek Franciaországból, Németországból, Olaszországból és Angliából is.

A magyar bérletvásárlók számának csökkenése mögött az állhat, hogy a hazai fesztivál-látogatók inkább egy-egy napra látogatnak ki. Sokan arra panaszkodnak, hogy túl sok a külföldi, egyre kevésbé érzik "magyarnak" a fesztivált - mondta Gerendai Károly egy kérdőíves felmérés eredményére hivatkozva. Szerinte a napijegyek eladásában a hazai vásárlók fognak túlsúlyba kerülni.

Megjegyezte, hogy itthon sokan panaszkodnak az árakra, bár a tapasztalatok szerint nem ez a fő probléma.

"A hazai diákoknak például féláron adjuk a jegyet, mégsem jönnek tömegesen, miközben a drágább Balaton Soundra vagy a VOLT Fesztiválra megvették a belépőket" - mondta az ügyvezető igazgató. Hangsúlyozta, hogy a Sziget az említett fesztiváloknál több programot kínál.

Az idén sokkal hosszabb idő és több egyeztetés kellett a végleges program kialakításához, mint a korábbi években. Gerendai a nehézségek közül felidézte, hogy öt héttel a fesztivál kezdete előtt az azóta elhunyt sztárénekes, Amy Winehouse menedzsmentje lemondta a magyarországi koncertet, és az énekest "szinte lehetetlen" volt ilyen rövid idő alatt azonos kaliberű sztárral pótolni.

 


"Sajnos a jelentős európai fesztiválok többsége június 20. és július 20. között, vagy augusztus vége felé zajlik. A köztes időszakban sokan átmennek Amerikába vagy Japánba, de nem ritka, hogy ilyenkorra időzítik a nyári családi pihenésüket. Egyetlen fesztivál miatt nem szervezik át a nyári programjukat a sztárok" - mondta.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 


Idén a rendezvény vizuális megújítására jelentős energiát és pénzt fordítottak. Megújult a nagyszínpad, amihez új, a korábbinál jóval nagyobb kivetítők is érkeztek. Sátor helyett idén nagyszínpad épül a rock és metál zenekarok számára, és új helyszín lesz az Európa Színpad, ahol a "nulladik" napon például a Sziget által szervezett európai tehetségkutató győztes zenekarai lépnek fel. A "vizuális ingerek" közül az igazgató kiemelte a mintegy harminc méter magas Vodafone-tornyot, amely programhelyszínként is funkcionál. Leszögezte: a torony megépítése elől minden akadály elhárult, néhány helyen azonban módosítani kellett az eredeti terveken. Az igazgató szólt arról is, hogy javítottak a fesztivál közvilágításán, valamint növelték a vizesblokkok kapacitását.

A szervezők az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektetnek a közbiztonságra. Felállítanak például egy "operatív irányítási központot" az összes illetékes hatóság és szervezet közreműködésével, valamint a fiatalkorú látogatók számára megkülönböztető karszalagot vezetnek be, ezzel is segítve a vendéglátósok munkáját.

"Szerdán helyszíni szemlézték a Szigetet az illetékes hatóságok és mindent rendben találtak, így most már minden akadály elhárult az engedélyek kiadása elől" - jelentette ki.

A fesztivál ideje alatt a Sziget fontosabb útvonalait a híres zenészekről nevezik el, hogy könnyebb legyen a tájékozódás. Lesz például John Lennon körút, Kurt Cobain köz, Janis Joplin fasor.

"A legkorábban érkezőknek egy elkerített helyen biztosítjuk a sátorverés lehetőségét, hiszen hétfőn, a mínusz egyedik napon a fesztivál még építési területnek számít" - tette hozzá az igazgató. Kitért arra is, hogy a Szigeten tavaly még alternatív fizetési lehetőségként próbálták ki a fesztiválkártyás rendszert, ami az idén már kizárólagos fizetési módként jelent meg a vidéki rendezvényeiken. Szerinte a rendszer jól vizsgázott, ezért nem számítanak fennakadásra, de természetesen készen állnak arra is, hogy probléma esetén azonnal visszaálljanak a készpénzfizetésre.

Címkék: