Ősztől jönnek a dugók Budapesten? Indulnak a felújítások

Pénzcentrum2011. július 13. 10:02

Zűrzavaros lehet ősszel a fővárosi közlekedés. A 23 budapesti kerület csaknem felében indulnak útépítési és -felújítási munkák ősztől - írja a Napi Gazdaság. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy több mint 21 kilométeren végeznek majd munkálatokat.

A Budapesti Közlekedési Központ a Napi gazdaságot úgy tájékoztatta, hogy az idei útfelújítási program alapján 29 útszakaszt újítanak fel, csaknem 200 ezer négyzetméteren végeznek majd munkálatokat.

A 23 kerület csaknem felében látnak munkához − kerületenként is több szakaszon. Megújul például a várbusz útvonala, illetve a XII. kerületi Jagelló, valamint a XIII. kerületi Pozsonyi út egy-egy szakasza.

A BKK szerint azért nem a megszokott, nyári időszakban újítják fel az utakat, mert "az előző ciklusból örökölt előkészítettség nem engedte meg a közbeszerzések korábbi megindítását. A BKK új eljárásrenden dolgozik, melynek célja, hogy a jövőben a nyári szünetben és ne utána valósuljanak meg ezek a munkák."

 

Címkék: