Utazási irodák, amiket tanácsos elkerülnöd

Pénzcentrum/InfoRádió2011. január 12. 18:02

1200 utazási iroda működik Magyarországon, évente közel egy millióan veszik igénybe a szolgáltatásaikat - mondta az InfoRádiónak a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője, aki hozzátette: az irodák közül tavaly három ment csődbe, és ez több ezer embert érintett.

Azt gondolnánk, hogy a gazdaság más területeivel összehasonlítva elenyésző az utazási irodák csődjének a száma, de egyetlen csőd is sokkal több a kelleténél - fogalmazott Molnár Judit, aki beszélt arról is, hogy legutóbb az Aeroviva ment tönkre.

Az Aeroviva 16 éve volt az utazási piacon, a csőd meglepte a szakmát. Decemberben nagy akciókat hirdetett az iroda, négy charterjárata volt lekötve (két afrikai és két ázsiai), ami nagyon nagy volumennek számít a szóvivő szerint.

Minden nagy, jó nevű utazási iroda időnként akciózik. Ha azonban hosszú heteken keresztül nagyon olcsóak az árak, vagy a katalógusát úgy jelenteti meg, hogy áthúzza az eredeti árakat, és jóval olcsóbban kínálja az uatzásokat, akkor az már gyanús lehet - magyarázta Molnár Judit, aki azonban elmondta, hogy jelenleg nincs ilyen "gyanús" iroda, de még csak január van.

Nagy problémát jelent a fekete utazásszervezés is, hiszen ezek a vállalkozások jóval alacsonyabb költségekkel működnek, és még adót sem fizetnek. Annyival azonban nem olcsóbbak, hogy az utasoknak megérje kockáztatni az utazást - emelte ki a szóvivő, hangsúlyozva azt is, hogy egy meghiúsult utazás esetén nincs lehetőség kompenzációra és kártérítésre.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az utazások 25 százalékát szervezik feketén, ez 40-50 milliárd forintot jelent.

 

Címkék: