Világgazdaság • 2010. december 10. 09:02
A következő években több, az ország határain túli helyszínen is megjelenhet különböző zenei fesztiválokkal a Sziget Kft. Többek között Szlovákiába, Csehország vagy akár Bulgária is szóba kerülhet. Magyarországon a piac telítettsége miatt, pedig már csak tematikus rendezvényekkel, például gasztronómiai fesztiválokkal kívánja a vállalat bővíteni a portfólióját - nyilatkozta Gerendai Károly ügyvezető a Világgazdaságnak.
Az Econet.hu Nyrt. kizárólagos tulajdonában álló Est Media Group Kft. a napokban vált a Sziget Kft. többségi tulajdonosává, közös nyilatkozatukban pedig az egyik fő célnak a további terjeszkedést tűzték ki.
Gerendai Károly elmondta, hogy a nemzetközi terjeszkedést 2011.-ben Horvátországban szeretnék megkezdeni, ahol a tervek szerint augusztus végén rendeznék meg az Adria Sound elnevezésű fesztivált, közel két millió eurós büdzséből. Gerendai hozzáfűzte, hogy gyakorlatilag mindenben megállapodtak a fesztivál helyszínéül szolgáló telek tulajdonosával és már csak a szerződés megkötése van hátra, hogy megkezdődhessen a fesztivál érdemi szervezése.
A Sziget Kft. ügyvezetője a jövőre vonatkozó kihívásnak egyértelműen a külföldi piac meghódítását tartja kézenfekvőnek. Szlovákiából, valamint Csehországból már több megkeresést is kaptak -mondta Gerendai - így minden bizonnyal 2012-13-ban ezen országok felé fordulnak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A sziegetesek a magyar piacon már csak a tematikus rendezvényekben látnak fantáziát. Ilyenek lehetnek a szűkebb zenei rétegeket megmozgató rendezvények, vagy például a gasztronómiai fesztiválok.