Középkorúaknak szánt fesztivállal erősít a Sziget Kft.

Pénzcentrum2010. április 6. 08:32

Nem lazít a tavaly bevezetett válságkezelő intézkedéseken a Sziget Fesztivál szervezője: marad többek közt a szigorú költségvetés és a megerősített külföldi reklámkampány is - tudta meg a Világgazdaság.

A lapnak Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője elmondta: a válság dacára üzleti szempontból a tavalyi volt az eddigi legsikeresebb Sziget, ennek ellenére nehéz évre számítanak az idén. "Volt olyan szponzor, aki kiszállt, illetve sokan csökkentették a támogatásuk összegét, így új támogatókat kell szereznünk ahhoz, hogy elérjük a tavalyi szintet a szponzori pénzek tekintetében" - mondta Gerendai, aki szerint a nézőszámban is előfordulhat az idén némi visszaesés.

Igazán nagy bevételnövekedést az idén egy új rendezvénytől, a júniusban megrendezendő Stargardentől vár a Sziget Kft. Az eseményen az elmúlt évtizedek legendás nemzetközi sztárjai és hazai zenekarai lépnek fel, és egy eddig kiaknázatlan piaci szegmenst, a legfizetőképesebb, 40-50 éves korosztályt célozzák meg.

Gerendai Károly a Világgazdaságnak elmondta: a soproni Volt és a zamárdi BalatonSound esetében az idén nem lesznek jelentősebb változtatások az előző évhez képest, hiszen a rendezvények jól működtek, így valószínűleg csak finomhangolásokra lesz szükség.

Címkék: