Százmilliók folytak el feleslegesen?

Magyar Nemzet2010. február 10. 09:47

Bár a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) visszavonta a műszaki vizsgán megjelenő autók kötelező eredetiségvizsgálatáról szóló korábbi rendelkezését, egyelőre nincsen arról szó, hogy a január óta már feleslegesen bevizsgált autók után fizetett díj visszajárna - írja a Magyar Nemzet.

Mégsem lesz kötelező az eredetiségvizsgálattal egybekötött műszaki vizsga, csupán egy választható opció marad az autósok számára - határozott néhány nappal ezelőtt a KHEM. A minisztérium korábbi döntését az autósok mellett a Gazdasági Versenyhivatal és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is rosszallta. Végül a tárca visszakozott, a módosítás heteken belül hatályos lesz.

Január óta eddig a 21 200 autós vett részt kötelezően a műszaki vizsga mellett a nagyjából 20 ezer forint pluszköltséggel járó - eredetiségvizsgálaton is, amely összesen több mint 374 millió forint bevételt eredményezett. A lap érdeklődésére a KHEM nem tudott választ adni, hogy visszajár-e az eredetiségvizsgálat díja azoknak, akik a régi-új szabályok szerint nem lettek volna kötelesek azt megcsináltatni.

A lap emellett azt is kiemeli, hogy a KHEM a mostani döntését megelőzően közbeszerzési eljárás nélkül közel ötmilliárd forint értékben adott megbízást az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt.-nek az eredetiségvizsgálat informatikai rendszerének módosítására és négyéves üzemeltetésére.

Címkék:
eredetiségvizsgálat,