Összeomlott a légitársaság - 4 500-an ragadtak külföldön

Pénzcentrum2009. december 17. 14:02

Komoly logisztikai fejtörőt kell megoldaniuk a brit illetékeseknek, ugyanis több ezren ragadtak külföldön, miután csődbement a Flyglobespan, Skócia legnagyobb légitársasága.

A társaság anyacége, a Globespan csütörtökön jelentette be a teljes összeomlást. A társaság összes légijáratát törölték, 800 munkahely szűnt meg. Csakhogy közben mintegy 4 500 utas külföldön ragadt: a többségük Spanyolországban, Portugáliában, Cipruson és Egyiptomban. A polgári repülési hatóság egyelőre 1 100 fő hazautaztatásáról tudott gondoskodni, a többiek sorsa még kérdéses.

A Flyglobespan évi 1,5 millió utast szállított 12 ezer járatán. Fő állomásai Edinburgh, Glasgow Prestwick és Aberdeen voltak, de működtetett közvetlen járatot Manchesterből Egyiptomba is.

Az eset előtt a cég dolgozói is döbbenten állnak, mivel semmilyen tájékoztatást sem kaptak a cég összeomlásáról. Egyikük a BBC-nek elmondta: a Facebookról tudta meg, hogy nincs többé munkája. A

Az easyJet és a Ryanair azonnal felajánlották, hogy a külföldön ragadt utasok speciális, alacsony díjszabású jegyekkel hazatérhetnek. A brit közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint azok, akiket nem tudott a cég hazaszállítani, nem jogosultak a jegy árának visszatérítésére, de igénybe vehetik a más társaságok által felajánlott olcsóbb jegyeket.

Címkék: