Volán: 15 százalékkal nőhetnek a jegyárak

Világgazdaság2009. december 2. 08:17

Regionális autóbusz-konzorciumok létrehozását indítványozza a Volán társaságok tulajdonosi jogkörét betöltő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. Az erről szóló javaslatot a szervezet várhatóan december közepén nyújtja be a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácshoz.

A tervek szerint hét Volán társaság vezérigazgatóját kéri majd fel az MNV, hogy a jövő évtől koordinálják uniós statisztikai régiójuk autóbusz-közlekedését a konzorciumok élén - értesült a Világgazdaság. A regionális működés tapasztalatit felhasználva dőlhet el a további folytatás. Vagy a régiós vezető Volánok vagyonkezelésébe/tulajdonába kerülnek a kisebb cégek, vagy régiónként létrehoznak egy közlekedésszervező társaságot, esetleg egyesülés formájában alakulnak meg a régiós közös cégek.

A Volánok helyközi közúti személyszállítása a közszolgáltatási vonalak kétharmadán veszteséges, a cégek ráadásul alig tudják befolyásolni költségeiket és bevételeiket. Jövőre a társaságoknak együttesen mintegy négymilliárd forintot kell megtakarítaniuk.

Eközben holnapig kell arról dönteni, hogy meghosszabbítsa-e az állam a Volánok közszolgáltatási szerződését 2016-ig. A helyközi közösségi közlekedés tarifaemeléséről csak később döntenek, de átlagban 15 százalékos emelés várható. Ugyanakkor legalább 16,6 százalékos növelésre lenne szükség ahhoz, hogy a legutóbbi 2007. májusi állapothoz hasonlóan a bevételek fedezzék a kiadásokat. A 65 év felettiek kedvezménye megmarad, és rendezni kellene a külföldi utasok kedvezményeit is az EU-szabályainak megfelelően - mondta Antali Károlya kormánybiztos a Magyar Közlekedés 2009 konferencián.

Címkék:
mnv zrt,