Ferrarit tört Nicolas Cage dublőre

Pénzcentrum2009. május 5. 13:02

A baleset New York szívében a Times Square-en történt, amikor egy utcai autós üldözéses jelenetet forgattak. A kaszkadőr elveszítette az uralmát a jármű felett és csak az egyik kirakat állította meg a villámgyors sportkocsit. A forgatás során ez volt a második Ferrari, amit összetörtek, de ebből a nézők semmit nem fognak érzékelni.

A jelenet még úgy is veszélyesnek bizonyult, hogy a többi jármű mind-mind meghatározott pályán és meghatározott sebességgel haladt. A Ferrarit vezető tapasztalt kaszkadőrnek jobbról és balról is kerülgetni kellett az autókat, át kellett magát rágni a forgalmon.

A nedves úton azonban megcsúszott a jármű, amit előbb megdobott a járdaszegély, majd a kocsi kidöntött egy oszlopot, elsodort két embert és végül egy kirakatban állt meg. A két elsodort ember közül az egyik a fején a másik a lábán sérült meg, a jelentések szerint nem súlyos az állapotuk.

A Nicolas Cage főszereplésével rendezett film (The Sorcerer's Apprentice - magyar címe még nincs, a történet szerint egy varázsló téved New York-ba) bemutatóját 2010 nyarára tervezik.

Címkék: