Szigorodó autófinanszírozás: vége a kamikazehiteleknek!

Pénzcentrum2009. január 12. 09:15

Januártól a pénzügyi felügyelet rendet tett az autóhitelezésben, és szigorított a lízing feltételein, így nem is csoda, hogy még a legoptimistábbak szerint is 5-10 százalékkal visszaesik idén a piac - írja a Világgazdaság.

Pesszimistábbak azonban akár 30-40 százalékos csökkenésre is számítanak, így például a Budapest Bank lízingcége, a Budapest Autó is. Szerintük azonban a csökkenésnek mindössze harmadáért felelős a PSZÁF szigorítása, a többiért a gazdasági válság okolható.

A Magyar Lízingszövetség előrejelzései szerint idén 160-170 ezer helyett mindössze 120 ezer új autót értékesítenek majd, amiben a kisebb lízingcégek bizonyára elvéreznek.

A PSZÁF tavaly év végén tette közzé referencia konstrukcióját, miszerint legalább 20 százalékos önerőt, és legfeljebb 8 éves futamidőt tart elfogadhatónak autóhitelek esetén, továbbá a törlesztőrészleteknek egyenletesnek, a ügyleti kamatlábnak pedig változatlannak kell lennie a futamidő alatt.

Bár ez csak ajánlás, vagyis nem kötelező érvényű előírás, a Lízingszövetség tagjai betartják majd, ugyanis a többlettartalékolási kötelezettség igencsak eltántorító erő.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az MKB Euroleasing a korábbi konstrukciókat, melyek önerő nélküliek, és hosszú futamidejűek voltak, csak kamikazehiteleknek nevezte, ezen ügyletek visszaszorulásával azonban az autóvásárlásra még nem érett ügyfélkör is el fog tűnni a piacról, így 30-40 százalékos visszaesés reális 2009-ben.

Az autópiac talpráállására 2010 előtt senki nem számít.

Címkék: