Ijesztően hiteles csalás terjed, rengetegen kapnak ilyen SMS-t: nehogy bedőlj, kifosztanak

Pénzcentrum2026. március 20. 14:31

Ezúttal közlekedési kihágást próbálnak elhitetni a csalók a gyanútlan felhasználókkal, de több olyan dolog is van a kamulevélben, amelyről azonnal tudhatjuk, hogy átverni próbálnak.

Azt már megszokhattuk, hogy az internetes, vagy éppen SMS-ben próbálkozó csalók folyamatosan újabb és újabb ötletekkel támadnak annak reményében, hogy a gyanútlan emberek pénzét, adatait valami módon kicsalják. Szertáruk kifogyhatatlan: próbálkoznak rokonok "elrablásával", kamu balesetekkel, kitalált nyereményjátékokkal és csomagküldésekkel, és az sem újdonság, hogy valakiket arra szólítanak fel: fizessen be olyan bírságot, amit a csalók szerint bizony be kell, legújabban kamu közlekedési kihágásokról küldözgetnek üznetet.

Éppen most is ez történt: olvasónk által a Pénzcentrumnak eljuttatott képe szerint egy addig soha nem látott és ismert címről érkezett neki egy üzenet, melyben tájékoztatják: járművével a megengedett sebességnél gyorsabban hajtott, így egy - egyébként létező - törvényre hivatkozva követelik a bírság befizetését. Érdekes módon azt lefelejtették, mennyi is az annyi.

Azt el kell ismerni, hogy a csalók alapos munkát végeztek. Rövid keresés után kiderül, hogy valóban létezik az 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről, a gyorshajtásért kiszabott bírság mennyiségét pedig valóban egy kormányrendelet szabályozza. A hibát ott követik el, hogy a határidődől szóló mondatban nem szabtak meg konkrét időpontot - már le is eshet a fogékonyabbaknak, hogy kamuról van szó -, ám a legfontosabb, hogy 

a rendőrség soha nem kér semmilyen büntetést úgy, hogy sms-ben üzennnek a kihágást elkövetőnek.

Erről az utóbbi időben éppen ők maguk írtak többször is. Túl azon, hogy a csalók által betett link is erősen kamuszagú, soha nem fog olyan történni, hogy valakitől így kérnék a bírság befizeteését. Az valóban történhet átutalással és csekken is - aki csinált már ilyet, az pontosan tudhatja - ám a hivatalos értesítő más formában fog megérkezni hozzánk, és akkor kétségünk se lehet, hogy az hivatalos levél.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A rendőrség Közigazgatási Hatósági Szolgálata a jogsértésekről szóló határozatot kizárólag postai úton, tértivevényes küldeménnyel, illetve elektronikus úton vagy az ügyfél-, vagy a cégkapun keresztül küldi ki

- tájékoztatott a rendőrség arról, hogy miért ne dőljön be senki ennek az üzenetnek.

Címkék:
tech, csalás, bírság, kiberbűnözés, gyorshajtás, sport, sms, csalók, kiberbiztonság, telefonos csalók, csalások, internetes csalások,