Pénzcentrum • 2024. augusztus 28. 19:04
A csalók most lebuktak, de mindig nagyon oda kell figyelni továbbra is, hogy mi ne legyünk a bűnözők áldozatai.
Most már szinte hetente számolhatunk be arról, hogy különböző típusú csalásokkal igyekeznek ellopni a magyarok adatait, vagy egyenesen a pénzét. A csalók egyre kreatívabbak és a módszereik is egyre inkább kifinomultabbak lesznek, rendkívül változatos módokon igyekeznek lehúzni a gyanútlan magyarokat.
Egy olvasónk jelezte, hogy most a Yettel nevében kapott egy enyhén szólva is gyanús tartalmú sms-t. Mivel szemet szúrt neki, hogy egyáltalán nem a szolgáltatótól megszokott számról jött az üzenet, eszébe jutott, hogy vagy az adataira, vagy a pénzére ácsingóznak a mellékelt linken keresztül. Az üzenet így nézett ki:
Rögtön kiszúrhatjuk, hogy a telefonszám nem lehet a Yettelé, hiszen ők nem küldenének +55-ös országhívóról üzenetet - mint egy gyors kereséssel kiderült, ez az előhívó Brazíliához tartozik. Ezt egyébként a cég is megerősítette, mikor erről kérdeztük őket:
A Yettel nem küld sem +55-ös, sem más nemzetközi hívószámról SMS-t. A Yetteltől érkező hivatalos üzenetek mindig a +36 20 202-es számsorral kezdődő telefonszámról érkeznek.
Gyanúnk tehát beigazolódott: olvasónk egy átverős bűnszervezet látókörébe került. Mivel a linkre nagyon helyesen nem kattintott rá, az nem derült ki, hogy adatait lopták volna el, hogy egy bonyolult machináció során pénzzel akarták volna lehúzni.
A Yettel kérdésünkre azt is elmondta: nem ez a legelső eset, amikor az ő nevükben próbálkoznak a bűnözők. Tudják ugyanakkor azt is, hogy nem ők az egyetlenek.
Azt tapasztaljuk, hogy az ügyfeleink és a kollégáink is egyre tudatosabbak és éberebbek a különböző csaló megkeresésekkel kapcsolatban. Ennek köszönhetőn az elmúlt néhány napban hozzánk is érkezett több olyan bejelentés, amiben a Yettel nevében küldött SMS-ről vagy emailről számolnak be az ügyfelek vagy a munkatársaink. Az elmúlt hónapokban több hullámban is próbálkoztak csalók, ugyanakkor ezek a visszaélések nemcsak a mobilszolgáltatókat és a vállalatunkat, hanem más iparágakat (pl. bankszektor) is érintettek
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- írták válaszukban. Arra is kitértek, hogyolvasónk természetesen jól tette, hogy nem nézte meg, pontosan mit rejt a link.
Azt tanácsoljuk, hogy ha bárki gyanús SMS-t vagy emailt kap, semmiképp ne kattintson a benne található linkre és ne adjon meg személyes- vagy bankkártya adatokat. Azzal is sokat segíthetünk, ha erre a jótanácsra minél több családtagnak és ismerősnek felhívjuk a figyelmét
- tették még hozzá, A Yettel pedig tanácsokkal is ellátott minket arra vonatkozóan, mit tegyünk és mire gyanakodjunk, ha hasonló üzenetet kapunk ilyen gyanús számról és tartalommal.
Mindenképpen keltsen gyanút, ha a következőket tapasztaljuk:
- nem a megszokott elrendezésű a céges e-mail felépítése,
- helyesírási hibát, nem nyelvhelyes szöveget látunk,
- alapvetően indokolatlannak érezzük, hogy bárhova bármilyen adatot is meg kellene adnunk,
- egy gyanúsan kedvező vagy ingyenes ajánlattal keresnek meg, esetleg nagyértékű nyereményt nyertünk – miközben részt sem vettünk nyereményjátékban
- a weboldal címe, ahova az e-mail vezet, nem, vagy csak összetett szóként tartalmazza az adatközlést kérő cég nevét
Ha ezeket az alapszabályokat betartjuk, akkor szinte minden eshetőséget kizártunk, hogfy a bűnözők éppen minket verjenek át. Ezzel kapcsolatban azonban nem árt minél többször hangsúlyozni, hogy mindig indokolt az óvatosság: a csalók nem pihennek, és biztosak lehetünk benne, hogy máris a következő lehúzási kísérleten dolgoznak.