Elképesztő mennyiségben adtak el ebből a japán kütyüből: úgy veszik, mnt a cukrot

MTI2024. február 6. 17:04

A japán Nintendo vállalat kedden a korábbi 15 millióról 15,5 millióra javította az általa gyártott Switch játékkonzol eladásával kapcsolatos előrejelzését a március végével záródó pénzügyi évre.

 A kiotói székhelyű játékgyártó cég közölte, hogy nettó nyeresége rekordot döntött, 408 milliárd jen (979,2 milliárd forint) volt az idei pénzügyi év első kilenc hónapjában. A vállalat az áprilistól decemberig tartó időszak alatt 13,74 millió Switch konzolt adott el, ami viszont 8 százalékos csökkenést jelen az előző év azonos időszakához képest.

A Switch hibrid eszköz, mely játékkonzolként és hordozható multimédiás eszközként is működik. A 2017-ben piacra dobott játékkonzolból már több mint 132 milliót adtak el világszerte, ezzel a Nintendo legsikeresebb, a világon pedig a harmadik legtöbbet eladott kézikonzolja lett.


Mivel az eszköz már lassan a nyolcadik éve van a piacon, egyre nagyobbak a várakozások hogy a Nintendo idén megújítja a konzolt. A rekordnyereség és a várakozások miatt azonban a vállalat optimista a konzol eladásával kapcsolatban, melynek életciklusa tovább nőtt az eszközre folyamatosan kiadott játékok sikere által.

Egy ideig még biztosan lesznek új Switch-játékok, figyelembe véve a jelenlegi modell hatalmas felhasználói bázisát

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- mondta Serkan Toto, a Kantan Games játékipari tanácsadó cég alapítója, aki arra számít hogy a Nintendo még idén piacra dob egy új Switch konzolt 400 dollár (144 ezer forint) körüli áron.

Címkék:
cég, forint, vállalat, milliárd, játékok, eszköz, nintendo, várakozások,