Péksütit és dohányt vett a hamis tízezressel: lecsaptak a rendőrök

Pénzcentrum2014. június 12. 17:05

Először egy pékségben, majd egy dohányboltban fizetett hamis bankjeggyel egy budapesti férfi. Azonban a rendőrök hamar elkapták, így a pénzhamisítással vádolt férfi ügye az ügyészség elé került.

Pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya H. András ellen. A 31 éves budapesti férfi a gyanú szerint tavaly nyáron egy tatabányai pékségben vásárolt, a süteményekért pedig egy 10.000 forintos bankjeggyel fizetett. Miután a vásárló távozott a boltból, az eladó közelebbről megvizsgálta a pénzt és mikor rájött, hogy hamis, értesítette a rendőrséget.

A gyanúsított két héttel később újra hamis bankóval fizetett, ezúttal egy tarjáni dohányboltban. A 31 éves férfit a tatabányai nyomozók 2013. november 29-én hallgatták ki gyanúsítottként, melynek során tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az ügyben a rendőrség a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezte és 2014. június 11-én vádemelési javaslattal küldte meg a Tatabányai Járási Ügyészségnek.

KATTINTS! 7 ok: ezért nagyon gáz készpénzt használni

Mivel a lakosság egyre több készpénzt használ, ezért annak a koczkázata is növekszik, hogy valamikor hamis bankjegy kerül hozzánk. Igaz, a forint hamisítása az elmúlt években csökkenő tendenciát mutat, a hozzánk hasonló, nemzeti valutával rendelkező országokkal összehasonlítva is kedvezőnek tekinthető. Ezzel összhangban az elmúlt 5 év során a forint bankjegyek hamisításának kárértéke harmadára csökkent. Míg 2009-ben a hamisítások még körülbelül 90 millió forint kárt okoztak, addig ez 2013-ban 30 millió forint körül alakult - derül ki az MNB lapunknak küldött válaszából. Azt is megtudtuk a Jegybanktól, hogy a forint hamisítása elsősorban a magasabb értékű címletekre irányul. 2013-ban lefoglalthamisítványok 92 százaléka az öt-, tíz- és húszezer forintosok közül került ki.

Habár egyre kevesebb a forgalomba kerülő hamisítvány, érdemes mindig nagyon körültekintőnek lennünk, hiszen amennyiben a pénztáros észreveszi, hogy a bankjegy hamis, akkor azt az összeget elbuktuk. Tekintve, hogy a hamis pénz értéket nem képvisel, a Jegybank ellenértéket sem térít, tehát érdemes nekünk is nagyon figyelni, ha nagyobb összeget kapunk (vissza), hogy biztosan eredeti pénzhez jutottunk-e. Ha később mi akarunk vele fizetni, és más veszi észre azt, amit nekünk kellett volna, akkor azt az összeget sosem látjuk viszont.

Címkék:
tech, hamisítás, érme,