Nyugdíjáról vallott a legendás rádiós, Bochkor Gábor: elárulta, mennyi az annyi

Pénzcentrum2026. július 4. 07:07

Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni. A rádiós műsorvezető eredetileg bérbeadásra szánta az elsőként felépült házat, ám párjával annyira megszerették, hogy végül saját használatra tartották meg, befektetési céllal pedig egy újabb lakást vásároltak.

A spanyolországi ingatlanvásárlás ötlete négy évvel ezelőtt merült fel, amikor Fejes Tamás megkereste a rádióst azzal, hogy Alicante környékén szeretne lakást venni. Végül egy ikerház építése mellett döntöttek, amely két év alatt el is készült. Bár Fejes időközben letett az ottani terveiről, Bochkor megtartotta a házat, de az eredeti elképzelésein ő is változtatott.

Miután párjával berendezték az ingatlant, annyira megtetszett nekik a végeredmény, hogy úgy döntöttek, mégsem adják bérbe, mert nem szerették volna, ha idegenek használják a házat. Mivel a bérbeadási szándék megmaradt, a műsorvezető befektetési céllal vásárolt egy másik lakást Benidorm belvárosában, amelyet Puskás Ferenc unokájától vett meg.

A külföldi ingatlanvásárlás mellett komoly anyagi megfontolások is szóltak. A rádiós elmondása szerint abból az összegből, amibe a három hálószobával, három fürdőszobával és saját medencével rendelkező spanyolországi ház került, a Balatonnál mindössze egy 40–50 négyzetméteres, új építésű lakást tudott volna venni.

A dél-európai ország klímája és életvitele is magával ragadta, a nyugodt tempó, a laza emberek és a folyamatos napsütés teljesen feltölti őt. Hosszú távú tervei között határozottan az szerepel, hogy párjával együtt Spanyolországban élvezze a nyugdíjas éveket.

Egy lesült, barna nyugdíjas szeretnék lenni

- fogalmazott a Storynak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem egyedüli magyarként tervezi a spanyol nyugdíjaséveket Bochkor

Az elmúlt években egyre több magyar fedezte fel Spanyolország mediterrán tájait, méghozzá nem csak turisztikai céllal. Az idilli életstílus, a kiváló minőségű élelmiszerek és a kellemes éghajlat mellett az ingatlanpiac is számos lehetőséget kínál. Spanyolországban a hivatalos adatok alapján jelenleg mintegy 15–20 ezer magyar állampolgár él, a magyar kötődésű közösség tényleges létszáma azonban ennél magasabb is lehet.

A legtöbben Madridban, Barcelonában és a tengerparti régiókban telepednek le, ahol a kedvező éghajlat, az életminőség és a távmunkára épülő lehetőségek is vonzóvá teszik az országot a magyarok számára. Jó, ha tudod, magyar állampolgárként teljes körű szabad mozgási és tartózkodási jogod van Spanyolországban. Azaz vízum nélkül költözhetsz, dolgozhatsz, tanulhatsz, vállalkozhatsz, vagy nyugdíjasként élhetsz ott. A költözés adminisztratív része mindössze annyi, hogy 90 nap után regisztrálnod kell a lakóhelyedet és kiváltani az EU‑s tartózkodási igazolást (NIE).

 

Címkék:
befektetés, lakásvásárlás, ingatlan, celeb, nyugdíjas, külföld, műsorvezető, spanyolország, szórakozás, ingatlanvásárlás,