Pénzcentrum • 2025. február 10. 18:58
Miután január 23-án leleplezték az idei Oscar-jelöltek listáját, hamarosan már lehetett is fogadni a jelöltekre a hazai online fogadási oldalakon. Azóta azonban kiosztottak egy sor fontos díjat, melyek minden évben előrevetítik az Oscar-esélyeseket. Ennek a fogadóirodák oddsai is változtak, például már nem A brutalista a legesélyesebb a Legjobb film kategóriában. Mutatjuk a friss esélyeket.
A hazai fogadóirodákban már januárban kiszámították, melyek a legesélyesebb filmek az Oscaron, azóta azonban nagyban változott, melyik filmek lehetnek az egyes kategóriák befutói. Azóta ugyanis pénteken átadták a Critics Choice Awards díjakat, valamint szombaton az Amerikai Producerek Céhe (PGA) és az Amerikai Rendezők Céhe (DGA) díjait. Ezek a korábbi évek tapasztalatai szerint erősen befolyásolják az esélyeket az Oscaron, előrevetítik a győzteseket.
Sean Baker filmje, az Anora nyerte a Legjobb film díját a Critics Choice Awards keretében, az Emilia Pérez a Legjobb idegennyelvű film, a Legjobb női mellékszereplő (Zoe Saldaña) és a Legjobb betétdal (El Mal) díját vehette át. A szer című filmből Demi Moore kapott díjat a Legjobb női főszereplő, Coralie Fargeat a Legjobb eredeti forgatókönyv és Stéphanie Guillon, Frédérique Arguello, valamint Pierre-Olivier Persin a Legjobb haj és smink kategóriában. A Wicked nyerte a Legjobb rendező díját (Jon M. Chu), és elismerték Legjobb produkciós tervezés és Legjobb jelmez kategóriákban is.
A DGA, vagyis a rendezőcéh Legjobb film díját ugyancsak az Anora nyerte, a Legjobb elsőfilmes rendező pedig Ramell Ross lett, aki a Nickel Boys című filmmel debütált. A prudercéh, a PGA díját Legjobb film kategóriában ugyancsak az Anora nyerte, animációs kategóriában A vad robot győzedelmeskedett.
Így változtak az Oscar-esélyek
Az említett díjak gyakran előrevetítik, mely filmek esélyesek az Oscarra, a zsűriben még lehetnek átfedések is. Természetesen ettől még nincs borítékolva egyik film győzelme sem, viszont nagyban megváltoztak az eddig ismert esélyek. A hazai fogadóirodák is ennek megfelelően frissítették oddsaikat. Január végén a Pénzcentrum megnézte az akkor legesélyesebbnek tartott filmeket az oddsok alapján, most a fontosabbb díjak átadását követően ismét végignéztük, mi változott.
Ahogy a lenti táblázatban látható, amíg korábban A brutalista volt a favorit, az Anora mostanra az élretört. A Legjobb film kategóriában most már az első helyen van, meglőzte A brutalistát, melynek romlottak az esélyei a szobrocskára. Ugyancsak meglepetés lehet, hogy a Konklávé feljött a harmadik legesélyesebb pozícióba, a január végén még második Emilia Pérez pedig lecsúszott a szinte esélytelenek közé.
A Legjobb rendező kategóriában ugyancsak A brutalista állt még január végén az élen, most azonban egy hajszállal itt is az Anora vette át a vezetést. Legjobb férfi főszereplő kategóriában Adrien Brody maradt a favorit, azonban Timothée Chalamet és Ralph Fiennes oddsai is alacsonyabbak, bár a pozíciójuk nem változott. Legjobb női főszereplő kategóriában egyértelmű befutónak látszik Demi Moore, bár Mikey Madison oddsai is csökkentek. Legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában az Anora csak tovább növelte az esélyeit, a Jesse Eisenberg jegyezte Rokonszenvedés pedig sokat veszített belőlük.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Természetesen ezek az oddsok még tovább változhatnak a díjátadó gáláig. A díjakat a mi időzónánkban március 3-án hajnalban adják át, melyet 2025-ben is közvetít online a Disney+ és idén már a Hulu is. A díjak átadása hajnal 1-kor kezdődik.
Itt lehet élőban követni az Oscar-gálát 2025-ben
A Disney+ március 3-án, hétfőn élőben közvetíti a 97. oscar®-díjátadót Magyarországon - közölte a streaming platform. A stream a vörös szőnyeges közvetítéssel indul 0:30-kor, a díjátadó pedig 1:00-kor kezdődik. Az Emmy®-díjas televíziós műsorvezető, író, producer és humorista Conan O'Brien először lesz az esemény házigazdája. A közvetítés executive producere és showrunnere ismét Raj Kapoor, executive producere Katy Mullan, rendezője pedig Hamish Hamilton.
2025-ben pedig az Oscar-gála történetében először a Hulu streamingplatformon is lesz élő közvetítés. Kérdés, hogy van-e értelme bajlódni az előfizetéssel VPN-en keresztül.
Ha valakinek nincs se Hulu, se Disney+ előfizetése, azt érdemes tudnia, hogy a Hulunál van ingyenes első hónap akció, utána pedig 9,99$/hó az alapcsomag. A Disney Pluszon viszont nincs ilyen akció, így ha valakinek nincs előfizetése, akkor 2490 Ft/hó előfizetési díjat kell kifizetnie, hogy követhesse az Oscar-gálát.