Ilyen még soha nem fordult elő az Ötöslottó és a Hatoslottó sorsolásán: mégis, mi történhetett?

Pénzcentrum2024. március 22. 10:58

Egyforma nyereményösszeg várja ezen a héten a játékosokat a két legrégebbi számsorsjátékon. Az ilyen együttállás viszonylag ritka, legutóbb négy éve fordult elő hasonló eset, a két lottójáték indulása óta eltelt több mint 3 évtizedben összesen csak három olyan alkalom volt, amikor a jackpotok megegyeztek.

Az Ötöslottó Magyarország egyik legkedveltebb és legrégebbi számsorsjátéka, amelyen legutóbb március 2-án, azt megelőzően pedig február 24-én volt telitalálat. Az év első telitalálata több mint hat és félmilliárd forintot ért, ezzel a játék történetének legnagyobb nyereményét vihette haza a szerencsés egyedüli nyertes. 

Ezen a héten az Ötöslottó várható főnyereménye 650 millió forint, és a Hatoslottón megnyerhető legnagyobb nyeremény összege is ugyanennyi. Ez a jelenség rendkívül ritka, a két lottójáték közös történetében, azaz 36 év alatt mindössze 3-szor fordult elő. Legutóbb 2020-ban a 18. játékhéten volt hasonló egyezés. Akkor mindkét számsorsjátékon 350-350 millió forint ért a helyes számok ikszelése. Ezt megelőzően 11 évet kell visszamennünk az időben, 2013. 14. hetében volt még hasonló együttállás. Akkor a tét mind a két játék esetében 270 millió forint volt.

További érdekesség, hogy a 2020-as nyereményegyezőség óta, azaz nagyjából az elmúlt 4 évben előfordult olyan eset is 55 alkalommal, amikor egy adott héten a Hatoslottón megnyerhető főnyeremény összege magasabb volt az Ötöslottóénál.

Az Ötöslottó nemcsak a legismertebb, de a legszélesebb körben játszott szerencsejáték is. A lakosság 98 százaléka ismeri, és a 18 éven felüliek 50 százaléka rendszeresen lottózik.  A számsorsjátéknak ezen kívül nagy történelmi hagyománya is van.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Ötöslottó mellett hasonlóan kedvelt a lakosság körben a Hatoslottó is, amely 36 éve gazdagítja a hazai játékkínálatot. A Hatoslottó játék történetének legnagyobb nyereményét, több, mint 3,1 milliárd forintot 2021. decemberében nyerte meg egy mázlista.

Ma már a világ bármely pontjáról, bármilyen időpontban, otthonunk kényelméből is feladhatjuk kedvenc számainkat, az Okoslottó mobilalkalmazás segítségével. Lehetőség van a korábban megjátszott számok eltárolására, a mobiltelefon megrázásával pedig véletlenszerűen generált számokat kaphatnak és játszhatnak meg a játékosok. Az alkalmazás további előnye, hogy nyerőtalálat esetén üzenetet küld a felhasználónak. Az 599.999 forintig a mobilalkalmazásból vásárolt szelvények esetén a lottónyeremények a bankszámlaszám (SMS-ben történő) megadását követően automatikusan átutalásra kerülnek, az ennél nagyobb összegű nyeremények esetén pedig az alkalmazás tájékoztatást küld a teendőkről.

Címkék:
lottó, hatoslottó, nyeremény, Ötöslottó, szerencsejáték, játék, főnyeremény, március, lottósorsolás, szórakozás, lottónyeremény,