Kerekedik a botrány az Operettszínházban: viselkedése miatt azonnal kirúgták a sztárszínészt

Pénzcentrum2024. február 13. 13:34

Kirúgták az Operettszínházból Sándor Pétert. A színész állítólag botrányosan viselkedett, helytelen megnyilvánulásai voltak.

Megnyilvánulásai és botrányos viselkedése miatt rúgta ki az Operettszínház Sándor Pétert, az Operettszínház és a 200 első randi című sorozat színészét. A Blikk szerint a színház azzal indokolta a döntést, hogy Sándor Péter az utóbbi időben "a színház falain belül tett megnyilvánulásainak tartalma és hangneme bármely más színházban elfogadhatatlan lenne, ahogyan a Budapesti Operettszínházban is védhetetlen, ezért a fenti indokok alapján a színház vezetése úgy döntött, hogy jelenleg nem kíván együtt dolgozni Sándor Péterrel."

A színész azt mondta, traumaként éli meg a történteket, próbálja feldolgozni, hogy márciustól már nem játszik. Ugyanakkor azt nem árulta el, pontosan mit tett, amiért elbocsátották. A nézők petíciót indítottak, hogy az intézmény vonja vissza a döntést.

Címkék:
BOTRÁNY, munka, kirúgás, színész, szórakozás, döntés, színház,