Itt az ítélet: hosszú időre börtönbe vonul a magyar ásványvízkirály

Pénzcentrum2024. január 24. 18:02

Költségvetési csalás bűntette miatt négy év börtönre és négy év közügyektől eltiltásra ítélték szerdán a Kecskeméti Törvényszéken a hazai ásványvízpiac egykori jelentős piaci szereplő cégének kecskeméti ügyvezetőjét. E mellett még mintegy 30 vádlottat ítéltek 1-től 4 évig terjedő szabadságvesztésre, illetve felfüggesztett börtönbüntetésekre- írja a 24.hu. 

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség 2018-ban vádiratot nyújtott be 50 vádlottal szemben, akik gazdasági társaságokat használtak fel a költségvetést károsító bűnös tevékenységük során. A bűnszervezet a vád szerint 4 245 947 719 forint értékű vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, költségvetési csalás révén.

A per egyik főszereplője az Aqurius-Aqua Kft. ügyvezetője volt, akinek cégét a hazai piacon jelentős részesedéssel rendelkező ásványvíz-forgalmazók között tartották számon.

A cég felszámolás alá került, és az ügyvezető tagadta a vádpontokat. A per során 20 vádlott beismerő vallomást tett, és ítéletük jogerőssé vált. Dr. Hadnagy Ibolya büntetőtanácsa a többi vádlott esetében 1–3 év közötti börtönbüntetéseket szabott ki, míg mások esetében 1–2 éves börtönbüntetéseket ítélt el, illetve több év próbaidőre felfüggesztette őket.

Címkék:
csalás, ásványvíz, börtön, ítélet, szórakozás, költségvetési csalások,