Kivetette kártyáit Lea jósnő: ebbe fektesd a pénzed 2024-ben, ha nagyot akarsz kaszálni

Szánthó Péter2023. december 31. 15:58

A gazdasági kilátások Magyarországon alapvetően jónak mutatkoznak 2024-re - mondta Glanzer Lea jósnő, akit a Pénzcentrum arra kért, kártyái segítségével próbáljon képet adni arról, ami az új esztendőben vár ránk. A jósnő szerint év végére a gazdaság meg tud erősödni, az elmúlt évek nehézségeit sikerül leküzdeni. Ugyanakkor a befektetőket óvatosságra intette: a nagy haszon hajszolása helyett szerinte 2024-ben elégedjünk meg kisebb profittal, de biztosabb nyereséggel. Azt is megkérdeztük tőle, mi vár a Pénzcentrum szerkesztőségére jövőre.

Szinte kivétel nélkül mindenkit érdekel, hogy mire számíthat, mi várható a jövő esztendőbena pénzügyek, befektetések, és úgy általában a pénzügyek tekintetében. A hazai gazdaság nem tudhat maga mögött valami fényes évet, az infláció szinte egész 2023-ban az egekben volt, a költségvetés hiánya elszállt, a forintárfolyam pedig valódi hullamvasúton ült. Az év vége felé a Nemzeti Bank már a kamatcsökkentés útjára lépett, és az infláció is valamelyest csillapodott, de a helyzet továbbra sem rózsás.

Soha ilyen nehéz helyzetben volt nem volt jós, mágus, aki a gazdasággal, befektetésekkel kapcsolatos kérdésekre pontos választ próbálna adni. A Pénzcentrum megkérte Glanzer Lea jósnőt, vesse ki a kártyáit, és próbáljon képet adni a 2024-es kilátásokról.

A kártyák azt mutatták, hogy a gazdasági kilátások Magyarországon alapvetően jónak mutatkoznak. A gazdaság kap majd egy lendületet, amit a környezetből, a világból érkező, Magyarország számára jó hírek fognak megalapozni és táplálni - mondta a jósnő.

A gazdaság szereplői nagy átalakuláson mennek majd keresztül, tehát meghatározó cégek bomlanak fel, alakulnak át, illetve felvásárlások várhatók. Ezek is hozzájárulnak a megújuláshoz, mert a megújulás elengedhetetlen lesz. Év végére a gazdaság meg tud erősödni, az elmúlt évek nehézségeit sikerül leküzdeni

- sorolta. Azt is megkérdeztük tőle, mitévő legyen, aki megtakarításokban gondolkodik 2024-ben, merrefelé érdemes elindulni.

Befektetések során a hosszú távú befektetések bizonyulnak majd jónak illetve célszerű a biztonságos befektetéseket előnyben részesíteni és megelégedni a kisebb de biztosabb nyereséggel

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- javasolta Glanzer Lea.

Ez vár a Pénzcentrumra 2024-ben!

Megkértük arra is, hogy a kártyákból vázolja fel, nagyjából mire számíthat az új esztendőben a Pénzcentrum szerkesztősége. Mint kifejtette, fel kell köznünk a gatyát.

2024-ben kicsit nehezedő helyzetben kell helytállni de munka mindig lesz. Komoly konfliktusok nem várhatóak. Egy kis irányváltásra, megújulásra lesz szükség, ami pozitív visszajelzéseket fog eredményezni az olvasóktól és általában a környezettől. Új kollégák fogják erősíteni a csapatot év vége felé

- olvasta ki a kártyákból a jósnő.

Címkék:
befektetés, megtakarítás, pénzügyek, gazdaság, jövő, szórakozás, jóslás, befektetések, megtakarítások, gazdasági növekedés, jósnő,