Erről a legtöbb magyar szülő megfeledkezik manapság: a gyerekük látja kárát, a boldogsága a tét

Pénzcentrum2023. november 27. 17:31

A Cambridge-i és a Fudan Egyetem kutatói szerint azok a gyerekek, akik legalább heti 12 órát olvasnak önszántukból, jobban teljesítenek kognitív teszteken és jobb a mentális egészségük. Persze ezt sem szabad túlzásba vinni.

A gyermekek számára a megfelelő hobbi kiválasztása rendkívül fontos, mivel ez hozzájárul személyiségük fejlődéséhez, kitartásuk erősítéséhez és az unalom elűzéséhez, és ezáltal a szülők életét is megkönnyíti. Azonban nem mindegy, mivel töltik szabadidejüket, hiszen vannak tevékenységek, amelyek hasznosabbak és tartalmasabbak.

A Cambridge-i Egyetem és a Fudan Egyetem kutatása során 10 ezer amerikai kiskamaszt interjúvoltak meg és végeztek rajtuk kognitív teszteket, értékelték mentális állapotukat és viselkedésüket, illetve agyukat is szkennelték, majd elemezték. A vizsgált minta két nagy csoportból állt: azokból, akik két- és kilencéves koruk között kezdtek el olvasni kedvtelésből, és azokból, akik csak később kezdtek el olvasni muszájból vagy egyáltalán nem foglalkoztak ezzel a tevékenységgel.

A kutatók összehasonlították a vizsgálati eredményeket az olvasók két csoportja között. Az adatok alapján arra jutottak, hogy azok a gyerekek, akik hetente 12 órát olvasnak szórakozásból, jobban teljesítenek a kognitív teszteken és mentális egészségük is jobb. Azok a gyerekek, akik már fiatal korukban elkezdtek olvasni kedvtelésből, jobb tanulási képességekkel, memóriával és beszédtechnikával rendelkeztek, valamint tanulmányi eredményeik is jobbak voltak, mint azoknak a társaiknak, akik nem kezdtek el olvasni önmaguktól.

Az olvasásnak nem csak a tanulásra vonatkozóan van pozitív hatása, de a kutatás szerint azoknak a gyermekeknek, akik hobbiból olvastak, jobb volt a mentális állapotuk, kisebb valószínűséggel mutatták depresszió vagy stressz jeleit, és kevesebb viselkedési problémájuk volt, kevesebb időt töltöttek képernyő előtt és jobban aludtak éjszaka.

A kutatók agyi szkenneléseket is végeztek a gyerekeken. Az eredmények szerint azoknak a gyermekeknek, akik rendszeresen olvastak, nagyobb volt az agyuk területe és térfogata, mint azoknak, akik ritkán olvastak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azonban fontos megjegyezni, hogy még az olvasást sem szabad túlzásba vinni. A kutatók szerint azoknak a gyermekeknek, akik hetente több mint 12 órát olvastak, csökkent a kognitív képességük, ami valószínűleg a túl sok ülés miatt történt.

A Pénzcentrum Nagy Boldogságtesztje 2023

Egy olyan eseménydús, bonyolult és főleg nehéz év végén, mint az idei volt, érdemes megállni egy pillanatra és elgondolkozni, hogyan is telt, hogyan is érezzük magunkat a bőrünkben. 2023-ban csúcsokat döngetett az infláció: a fizetések hónapról hónapra kevesebbet érnek, miközben a szolgáltatások és a termékek ára az egekben. Ezen kívül továbbra is háború dúl a szomszédos országban, ahogy a Közel-Keleten is eszkalálódott a konfliktus. A pandémia ugyan hivatalosan is véget ért, ám a következményeit még sokáig fogjuk nyögni, az éghajlatváltozást pedig már a saját bőrünkön tapasztalhatjuk: elég csak kinézni az ablakon. Törökországot és Szíriát pusztító földrengések tarolták le, amiben több, mint 57 ezer ember vesztette életét. Ilyen körülmények között nehéz pozitívnak maradni.

Most elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a fogalom alatt, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. A tavalyi, tavaly előtti év után idén is felmérjük, boldog nép-e a magyar. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki a Pénzcentrum nagy Boldogságtesztjét.

Címkék:
gyerekek, boldogság, kutatás, olvasás, mentális, kutatók,