Dűlőre jutottak a színészek és a stúdiók: újraindulhat a filmgyártás Hollywoodban

Pénzcentrum2023. november 9. 08:31

A 118 nap után tartó sztrájk pénteken véget ér Hollywoodban, ugyanis a színészszakszervezet, a SAG-AFTRA megegyezett a nagy stúdiókkal - írja a Reuters. 

A hollywoodi színészszakszervezetnek szerdán sikerült megállapodni a nagy stúdiókkal, így a strájkolás pénteken ér véget. A több több mint egymilliárd dollár értékű új, hároméves szerződésben rögzítették

  • a minimálbérek emelését, 
  • a „streaming részvételi bónuszt” , 
  • illetve a megállapodás védelmet nyújt a mesterséges intelligencia által generált képek jogosulatlan felhasználása ellen is (így nem fogják digitális hasonmások felváltani a színészeket).

A szakszervezet az új megállapodásról azt nyilatkozta, hogy azt tartották szem előtt, hogy a szakszervezet tagjainak egy biztos alapot nyújtsanak a szakmába. Úgy fogalmaztak, hogy 

olyan szerződéshez kötöttünk, ami lehetővé teszi a SAG-AFTRA tagjainak, hogy fenntartható karriert építsenek

- mondta el a szakszervezet. A stúdiókat képviselő Mozgókép- és Televíziós Producerek Szövetsége (AMPTP) elmondta, hogy az új megállapodás új paradigmát is jelent, és alig várják, hogy újra nagyszerű történeteket meséljenek el. A sztrájk befejeztével Hollywood május óta először újra teljes kapacitással működhet, és visszatérhet a régi kerékvágásba. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A sztrájkok miatt a legtöbb film és sorozat gyártását felfüggesztették,  becslések szerint ezzel több mint 6 milliárd dollár (kb. 2000 milliárd forint) kárt okoztak. Számos hazánkban is sokak által várt produkció 2024-re csúszott, úgy mint a  Dűne 2 premierje, a Mission: Impossible franchise következő része vagy a  Hófehérke című animációs klasszikus élőszereplős remake, ez utóbbit 2025-re halasztották. De a lista nem ér véget ezekkel a filmekkel, szintén később kerül a közösnég elé a Kraven, a vadász és a Ghostbusters: Afterlife folytatása is, a Spider-Man: Beyond the Spider-Verse pedig kikerült a jövő évi naptárból.

Címkék:
sztrájk, mozi, szakszervezet, amerika, színész, dollár, szórakozás, megállapodás, milliárdok, író, filmek,