Végleg befellegzett Sebestyén Balázs rádiós műsorának? Eljárást indított az NMHH a műsor ellen

Pénzcentrum2023. november 3. 18:27

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa eljárást indít a Rádió 1 szolgáltatója ellen, a csatorna szeptember 19-én sugárzott „Balázsék” című reggeli műsorában elhangzottak miatt. A testület egy kisvárdai és egy mezőtúri rádió heti adásmenetének vizsgálata nyomán is eljárást indít.

Közigazgatási hatósági eljárást indít egy bejelentés alapján a Médiatanács a Rádió 1 médiaszolgáltatója ellen a szeptember 19-én sugárzott „Balázsék” című reggeli műsorban elhangzottak miatt. A „12 éven aluliak számára nem ajánlott” korhatár-megjelöléssel ellátott műsorban olyan felnőtt témákról és olyan stílusban beszélgettek, amelyek a hatóság szerint károsak lehetnek a 12-16 év közötti korosztály tagjaira. A Médiatanács a fentiek miatt eljárást indít a szolgáltató ellen.

A műsorban ugyanis szó esett Yasmina Khan, OnlyFans modellről, akinek egy feleség írt felháborodott üzenetet a minap, miután rajtakapta férjét, ahogy a nő videóit nézi lelkesen. Balázsék pedig ezután felhívták Molnár Anikóra is, aki maga is tartalmakat gyárt az oldalra. A rádiós kérdéseire a Molnár Anikó pedig részletesen kifejtette, hogy pontosan hogyan is működik az oldal.

A Kisvárda 93,4 MHz-en sugárzó Friss FM közösségi rádió szeptember 4. és 10. közötti műsorának vizsgálata során a hatóság több hiányosságot is megállapított. A műsorfolyamban nem teljesültek a szöveg műsoridőhöz viszonyított arányára vonatkozó szerződésben vállalt értékek. A zenei művekre vonatkozó maximális napi és heti vállalásait ellenben túllépte a szolgáltató, a vállaltnál pedig alacsonyabbnak bizonyult a helyi közélettel foglalkozó műsorszámok aránya. A hét adásnapból öt napon és heti szinten is alulteljesítette a hírműsorszámok teljes műsoridőhöz viszonyított vállalt arányát, valamint a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámok mértékét sem tartotta be. A szolgáltató a fentieken túl nem teljesítette a közszolgálati műsorszámokra vonatkozó törvényi minimumot sem, ami a heti műsoridő több mint kétharmada.

Hasonló jogsértéseket tárt fel a Médiatanács a Mezőtúr 89,9 MHz frekvencián elérhető kisközösségi Pont Rádió szeptember 4. és 10. között időszakban sugárzott műsorának hatósági ellenőrzése során is: a szolgáltató nem teljesítette a szöveg műsoridőhöz viszonyított arányára vonatkozó napi és heti vállalásait, a zenei művekre vonatkozó maximális arányokat azonban túllépte, ezen felül az ismétlések arányára vonatkozó megállapodásokat sem tartotta be.  A helyi közélettel foglalkozó és a közszolgálati műsorszámokra vonatkozó arány is alacsonyabbnak bizonyult a szerződésben vállaltakhoz képest, továbbá a rádió nem teljesítette a saját gyártású, első ízben bemutatott (nem ismételt) műsorszámok heti vállalását, illetve túllépte a szerződésben szereplő maximális reklámidőt is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A vizsgálati eredmények alapján a Médiatanács hatósági eljárást indít a rádiók szolgáltatóival szemben, illetve mindhárom médiaszolgáltatót kötelezi, hogy terjesszék elő nyilatkozataikat az ügyekkel kapcsolatban.

Címkék:
szeptember, hatóság, eljárás, szolgáltató, szórakozás, rádió, rádiózás, médiatanács,