Így él ma az X-Faktor csodagyereke, Ruszó Tibi: felélték a főnyereményt, egy romos házban laknak

Pénzcentrum2023. március 15. 18:02

Ruszó Tibi mindössze 16 éves volt, amikor Balogújfaluból, nagyon szerény körülmények közül berobbant az X-Faktor stúdiójába. A versenyt végül meg is nyerte, azonban az ezzel járó pénzjutalomból mára már semmi sem maradt. A koronavírus alatt ugyanis megállt az élet: nem voltak fellépések, a család pedig kénytelen volt felélni a félretett pénzt – számolt be az RTL.

Ruszó Tibi 16 éves volt, amikor megnyerte az X-Faktort. A fiú nagyon szerény körülmények közül érkezett meg évekkel ezelőtt a tehetségkutató stúdiójába, ahol végül egészen a győzelemig menekült a balogújfalui kamasz. Azonban a mesés, 12 millió forintos pénznyereményből mára már semmi sem maradt: a család Szlovákiában, egészen pontosan Fügén vásárolt magának egy házat.

Az ingatlan állapota azonban messze elmarad attól, amire az énekes és családja vágyott. A mindössze 19 éves Tibi anyukája szerint az ingatlan kiválasztásának egy egyszerű oka volt: ez volt eladó akkoriban, és olcsó is volt. De ekkor jött a covid, amikor megállt az élet hosszú hónapokra. Másfél éven keresztül nem voltak Tibinek fellépései.

A tervük az volt, hogy az új otthonukat felújítják majd, de erre végül nem került sor: a ház alig van jobb állapotban, mint a korábbi otthonuk. A pénzből ugyanis semmi sem maradt.

A nyereményből nagyon sokat segítettem tesómon, és igazából aki jött a családból segítettem

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

– mondta Tibi. A nyereményt pedig a lezárások alatt gyakorlatilag felélték, mindössze ez az ingatlan maradt meg belőle.

A két szoba, konyhás házat alig pár millió forintból vásárolták, de fürdőszoba például egyelőre nincs benne. A zenész a szobáján is osztozik testvérével, míg a vizet a főzéshez kintről kell hozniuk, és a fürdéshez is a konyhában kell melegíteniük lavórban a vizet. Ruszó Tibi abban reménykedik, hogy végre beindul a koncertszezon, és az abból befolyó összegből fel tudják újítani az otthonukat. Az éneked ugyanis rendszeresen feljár Budapestre, és folyamatosan írja a zenéket. Reméli, hogy még van visszaút a zenei életbe.

Címkék:
ingatlan, szegénység, zene, ingatlanpiac, millió, szegény, ingatlan piac, zeneipar,