Váratlan döntést hozott L. L. Junior a koncertbotrány után: emiatt tényleg elhagyná az országot?

Blikk2023. január 12. 20:32

L.L. Junior hónapokra Dominikára utazik - írja a Blikk. Az énekes a sok munka és 25 évnyi éjszakai haknizás után elutazik a tengerentúlra, ahol némi munka mellett a pihenéssel és új dalok írásával szeretne foglalkozni, hogy aztán új emberként térjen vissza.

(...) Csinálunk egy közös befektetést: a Karib-tengeren hajóutakat szervezünk majd, ahol tradicionális kubai bachata zenekarral fogok fellépni hetente kétszer. Klasszikus magyar dalokat adunk majd elő különböző feldolgozásokban – újságolta a lapnak Junior, aki a hét többi napját pihenéssel és dalok írásával tölti majd. Az énekes még nem tudja, mikor utazik ki, mert ez attól is függ, hogyan tudnak megegyezni volt feleségével, Körtvélyessy Kingával a válásuk részleteiről.

A válóperünk január végére van kiírva, de most kértünk halasztást, mert szeretnék az ügyvédeink segítségével békés úton, bíróság nélkül megállapodni. Ha sikerül a halasztás és a peren kívül megállapodás, indulok is ki, minden ettől függ

– mondta a rapper, aki szeretné idén teljesen átalakítani az életét. "Huszonöt év után idén decemberben befejeztem a haknizást, innentől csak nagy koncerteket akarok vállalni. Szép időszak volt, de belefáradtam, hogy éjszaka dolgoztam, majd átaludtam szinte az egész napot. Szeretnék a munka után is időben hazaérni, éjszaka kialudni magam, hogy másnap kipihenten tudjak a gyerekeimmel együtt lenni. Emellett sikeresen vinni a saját vállalkozásaimat" – fejtette ki L.L. Junior, aki úgy tervezi, ezentúl sokkal nyugodtabban él majd.

Címkék:
munkahely, munka, zene, szórakozás, énekes, megállapodás, koncert, zenész, éjszaka,