Súlyos bírság jár ezért az őszi erdőben: megütheti a bokáját a járatlan gyűjtögető

Pénzcentrum2022. október 11. 08:12

Egyre népszerűbb őszi tevékenységnek számít a hétvégi séták, túrák mellett, az erdei termések gyűjtögetése. A szemfülesek, jártas gyűjtögetők idén is gazdagon megtölthetik kosaraikat. Nem árt azonban óvatosnak lenni, hiszen, ha néhány fontos aranyszabályt nem tartunk be, súlyos bírságot fizethetünk egy-egy adag begyűjtött terményért.

Már az őseink is gyakran válogattak a természet által nyújtott bőségkosárból, ám annak ellenére, hogy sokan úgy gondolják, amit az erdőben találnak az nem tulajdona senkinek és szabadon hazavihető, ez korántsem így van. Mostanra különböző jogszabályok, törvények határozzák meg, hogy mikor, miből és mennyit gyűjthetünk. Aki pedig nem tájékozódik a természet szabályairól, és a hatályos előírásokról könnyen kerülhet bajba és komoly bírságokat is bezsebelhet.

Arról, hogy hogyan és mennyit gyűjthetünk, és hogy miből, a Hello Vidék írt, akik nem csak az alapvető információkat gyűjtötték össze, de arra is kitértek, hogy mekkora bírságra számíthat az, aki törvényt szeg gyűjtögetés közben. Kiemelték azt is, hogy Magyarország területén 58 gombafaj és 17 zuzmófaj élvez kiemelt védettséget. 5 és 10 ezer forint közé esik a természeti értékük, ezért nem árt óvatosan lépkedni az erdőkben.

Címkék:
büntetés, gomba, erdő, gyűjtögetés, természet, hello vidék,