Jó biznisz a szerelem: ennyibe kerül egy Valentin-napi vacsora a vidéki éttermekben

HelloVidék2022. február 7. 08:15

A szerelmesek napját sokan, szinte hagyományként egy jó étteremben elfogyasztott kellemes vacsorával zárják. Nem meglepő az sem, hogy sokan ajándék gyanánt is ezt adják párjuknak, főleg akkor, ha az év többi napján ezt nem teszik meg, vagy nem engedhetik meg maguknak. A megfelelő hangulat és egy jól összeállított menüsor nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy méltóképpen megünnepelhessük ezt a különleges napot. Éppen ezért most a HelloVidék annak járt utána, mivel készülnek a vidéki éttermek a Valentin-napra. Illetve megnéztük azt is, hogy mennyiből jöhet ki az ünnepi vacsora két személyre.

A koronavírus okozta járvány és az azzal összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében. Ennek hatására a vendéglátás forgalmának volumene 32%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - írja a HelloVidék.

A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ág volt az egyik legnagyobb vesztese a járványnak: bruttó hozzáadott értékük volumene az előzetes becslések alapján 2020-ban 32%-kal csökkent az előző évhez képest, jóval meghaladva a nemzetgazdaság teljesítményének 5,0%-os visszaesését.

A Valentin-nap óriási biznisz, hiszen mint az egyéb ünnepekkor, az emberek hajlamosak olyan dolgokért, élményekért is fizetni, méghozzá nem is keveset, amelyekért az év többi szakában nem. Nem csoda tehát, hogy a vendéglők, éttermek ilyenkor tömve vannak, hatalmas bevételük származik ebből az eseményből is. Nem meglepő adat tehát az sem, hogy 2020-ban összesen 13 milliárd forintot költöttek el a magyarok a hozzá kapcsolódó tárgyakra és élményekre.

Kiderült, mennyibe kerül most egy vacsora a vidéki éttermekben: részletek a cikkben!

Címkék:
vendéglátás, valentin nap, vendéglátóhely, szórakozás, vacsora, valentin, hellovidék, éttermek,