Pénzcentrum • 2026. július 10. 14:42
A korábbi kiváló támadó nem finomkodott, szerinte Carlo Ancelottinak semmi keresnivalója sincs a nemzeti csapat kispadján.
A brazil válogatott világbajnoki kiesése után továbbra sem csillapodnak az indulatok az országban, ahol az egyik legélesebb bírálatot az egykori klasszis, Romário fogalmazta meg. Mint mi is beszámoltunk róla: a Seleção a nyolcaddöntőben Norvégiától szenvedett vereséget, ami azért is rendkívül fájdalmas a braziloknak, mert az 1990-es olaszországi világbajnokság óta nem estek ki ilyen korán a tornáról.
A kiesésen kívül Ancelotti játékfelfogása sokakban, köztük az 1994-ben világbajnok Romárióban is komoly visszatetszést keltett.
Ancelotti nem maradhat a brazil válogatott szövetségi kapitánya
– jelentette ki Romário a Sky Sport Italiának. Az egykori gólvágó elmondta, hogy ha ő irányítaná a szövetséget, bement volna az öltözőbe, elküldte volna a fenébe a szakembert, és a helyszínen széttépte volna a szerződését. Véleménye szerint a Norvégia elleni mérkőzés valóságos szégyen volt,
így akár bíróság elé is vinné az ügyet.
A korábbi csatár a taktikai döntéseket is értetlenül fogadta. Különösen azt kifogásolta, hogy Ancelotti lecserélte Bruno Guimarãest, a kapus Edersont pedig szélső hátvédként szerepeltette, mert nem nevezett elegendő védőt a keretbe. Emellett a sérült Wesley helyére is egy középpályást állított be.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Romário emellett felidézte a korábbi brazil szövetségi kapitányok sorsát is. Emlékeztetett arra, hogy Dunga a kiesés után után távozott, Scolari világbajnokként maradhatott, míg Tite a kudarcok ellenére is a helyén maradt.
Most itt van ez az átkozott Ancelotti, aki veszített, és a jövőben is folyamatosan veszíteni fog
- folytatta nagyon éles kritikáját az egykori kiváló csatár.
A legenda szerint a sajtó ráadásul kettős mércét alkalmaz az olasz szakvezetővel szemben. Romário hangsúlyozta, hogy az edző rengeteg hibát vétett ezen a világbajnokságon, mégsem bírálja őt senki. Úgy véli, ha brazil trénerről lenne szó, a média már régen ízekre szedte volna, ám mivel külföldi, mindenki mélyen hallgat.