Pénzcentrum • 2026. június 23. 16:44
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerint a Forma–1-en kívüli üzleti vállalkozásai pilótaként is nyitottabbá teszik, ugyanakkor leszögezte, hogy a világbajnoki cím megszerzése továbbra is az egyetlen és legfőbb célja - tudósított a motorsport.com.
Míg sok pilóta csak a visszavonulása után kezd üzleti karrierbe, a Ferrari pilótája, Charles Leclerc már az aktív pályafutása alatt elkezdett cégekbe fektetni, és saját projekteket épít a motorsporton kívül.
Az alvástechnológiával foglalkozó Eight Sleep márkának – ebbe is befektetett – adott interjúban a 28 éves versenyző elmondta, hogy idejének 99 százalékát továbbra is a versenyzésnek szenteli, és ez a pályafutása végéig így is marad.
Az egyetlen ambícióm most nyilvánvalóan az, hogy világbajnok legyek. Mindig erről álmodtam, és mindig ezért dolgoztam
– fogalmazott Leclerc. Az üzleti tevékenységek iránti érdeklődését elmondása szerint a kreativitás és az emberekkel való közös munka öröme hajtja. Különösen azt élvezi, amikor egy csapat együtt dolgozik egy elképzelés megvalósításáért, ami szerinte nagyban hasonlít a Forma–1-es csapatmunkához.
Leclerc úgy véli, hogy a gokartpályákon töltött gyermekkora alapozta meg a kiváló kapcsolatteremtő képességét. Három és fél évesen kezdett gokartozni, és már kisgyerekként felnőtt szakemberekkel, szerelőkkel és mérnökökkel kellett együttműködnie.
Megtanultam, hogyan kell bánni az emberekkel, hogyan értsem meg őket, hogyan legyek érzékeny a megérzéseikre, és miként használjam a megfelelő szavakat a megfelelő pillanatban
– emlékezett vissza.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Ferrari versenyzője hozzátette, hogy a különböző üzleti környezetekben szerzett tapasztalatok, valamint a sokféle hátterű és érdeklődésű emberrel való közös munka jelentősen tágították a látókörét.
Ez egyértelműen nyitottabbá tett, ami a pályán is a segítségemre van
– fogalmazott Leclerc, aki jelenleg az Osztrák Nagydíjra készül a csapatával. Az Osztrák Nagydíj minden fontos tudnivalóját összegyűjtöttük ebben az alábbi cikkben, így megfelelően felkészülhetsz a versenyhétvégére:
címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA