Ez se hiányzott most a FIFA-nak: egykori főnöke tett feljelentést Gianni Infantino ellen, a vébé előtt napokkal

Pénzcentrum2026. június 9. 16:43

Alig néhány nappal a világbajnokság kezdete előtt büntetőfeljelentést tett Gianni Infantino, a FIFA jelenlegi elnöke ellen egykori főnöke, Michel Platini. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) korábbi elnöke azzal vádolja egykori beosztottját, hogy annak idején szándékos mesterkedésekkel tette tönkre a FIFA-elnöki kampányát.

A hetvenes és nyolcvanas évek egyik legkiválóbb játékosaként számon tartott Platini volt a legesélyesebb arra, hogy 2016-ban átvegye Sepp Blatter helyét a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) élén. Elnöki ambíciói azonban szertefoszlottak, miután az etikai bizottság vizsgálatot indított egy 2011-es, Blattertől származó kifizetés ügyében. A testület 2015-ben nyolc évre eltiltotta a sportvezetőt, amit a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) később négy évre mérsékelt.

A kétmillió svájci frankos kifizetés miatt Platini és Blatter ellen büntetőeljárás is indult, ám a svájci bíróságok – első fokon 2022-ben, majd a fellebbezést követően 2025-ben – mindkettőjüket felmentették a vádak alól. Platini mindvégig kitartott amellett, hogy a vitatott összeg egy 1998 és 2002 közötti tanácsadói munkájáért törvényesen járó, elmaradt díjazás volt.Erről nemrégiben beszélt is egy vele készült interjúban, amelyről a Pénzcentrumon is beszámoltunk:

A felmentést követően Platini a francia bíróságokon indított büntető- és polgári eljárásokat, amelyeknek egyik kifejezett célpontja Gianni Infantino. Olivier Baratelli, Platini ügyvédje megerősítette, hogy a feljelentés azon a vádon alapul, miszerint Infantino és társai összehangoltan dolgoztak Platini elnökválasztási versenyből való kiszorításán. A vádak szerint a háttérből elsősorban a jelenlegi elnök irányította a riválisa megbuktatását célzó lépéseket.

Címkék:
BOTRÁNY, per, foci, sport, bíróság, labdarúgás, vád, elnök, uefa, FIFA, sportbotrány,