MTI • 2026. április 28. 17:14
Militão még egy hete sérült meg, és már a műtéten is túl van, de egészen októberig tarthat a felépülése.
Súlyos sérülése és az azt követő combhajlítóizom-műtét miatt biztosan lemarad a nyári labdarúgó-világbajnokságról Éder Militão, a Real Madrid brazil válogatott védője.
A spanyol klub keddi tájékoztatása szerint a 28 éves hátvéd bal lábát már meg is operálták. Bár a hivatalos közlemény nem tért ki a kihagyás pontos időtartamára, sajtóértesülések szerint a felépülése egészen októberig eltart majd. A 38-szoros válogatott játékos még múlt kedden, az Alavés ellen 2–1-re megnyert bajnoki találkozó első félidejében sérült meg. Emiatt azonnal le is kellett cserélni.
A futballista kiesése érzékeny veszteség a brazil nemzeti csapat számára a június 11-én rajtoló világbajnokság előtt. A sportág történetének első 48 csapatos tornáját az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közösen rendezi. Brazília a csoportkörben Skóciával, Haitivel és Marokkóval mérkőzik majd meg.
Éder Militão nem az egyetlen sztár, aki sérülése miatt kénytelen lesz kihagyni a nyári focivébét: tegnap írtunk róla, hogy a holland válogatottal nagy dolgokra készülő Xavi Simons is súlyosan megsérült, és hosszú hónapokon át tart majd a felépülése.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)